Önbizalom-hiányos gyerekből konzervatív felnőtt lesz?

2006. március 24., péntek 11:27     InfoRádió / The Independent
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Az önbizalom-hiányos, nyafogós gyerekekből konzervatív felnőttek lesznek, míg azok, akik önbizalommal megáldva, rugalmas hozzáállással vészelik át az iskolaéveket, nagy korukban inkább liberális nézeteket vallanak - állítja egy amerikai professzor két évtizedes kutatása alapján.
 
A kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, Jack Block már régóta vizsgálja az emberi természet és a politikai irányultság közötti összefüggést. Kutatása során 90 gyerek fejlődését követte több mint két évtizeden keresztül.

A kutatás eredménye azt mutatja, hogy a nyafogós gyerekekből konzervatív, merev felnőttek lettek, akik ragaszkodnak a tradicionális nemi szerepekhez.

Az önbizalommal megáldott gyerekek ugyanakkor liberális, nyitott, széles érdeklődési körű, nonkonformista felnőtteké váltak.

A Journal of Research into Personality című személyiség-kutatásokkal foglalkozó tudományos lapban megjelent tanulmányt politikai és tudományos körökből is számos támadás érte, elfogultsággal vádolva a szerzőt.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Pénzügyi tanácsadó (MOK Komplex Kft.)
Ingatlan tanácsadó (Otthon Centrum)
Desktop Engineer (Hays Hungary)

Add a Startlaphoz