Kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják a diétázó családfőt

2008. január 21., hétfő 15:26     InfoRádió
Befejezte a nyomozást a hatóság annak a férfinak az ügyében, akinek tavaly halt meg a felesége egy drasztikus diéta következtében. Amikor a rendőrök rátaláltak a családra, az anyán már nem tudtak segíteni, az apa és gyermeke pedig súlyosan alultáplált volt. Kamarás Péter, a férfi ügyvédje elmondta, a gyilkossági kísérlet és a segítségnyújtás elmulasztása mellett a kiskorú veszélyeztetése vád is szerepel a vádemelési javaslatban.
 

1

Bővült a gyanúsítás köre, ugyanis az iratismertetés előtt tudatta a nyomozóhatóság, hogy a segítségnyújtás elmulasztása és az emberölés kísérlete mellett kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják azt a férfit, akinek tavaly halt meg a felesége egy diéta következtében - mondta a férfi ügyvédje.

Kamarás Péter kiemelte: ez elég abszurdnak tűnik, mert az igazságügyi gyermekpszichiátriai szakértő szerint a kiskorú érzelmi, értelmi színvonala, szókincse meghaladja az átlagost, tehát szeretetteljes családban nőtt fel.

A kiskorú veszélyeztetésének alapja, hogy a szokásos oltásokat és gondozást a hivatalos formában nem kapta meg. Ez nem egyéb, mint szabálysértés, de nem alapozza meg bűncselekmény alapos gyanúját - hangsúlyozta az ügyvéd.

Kamarás Péter közölte, hogy a diétát nem terjesztették ki a gyerekre, anyatejet, gyümölcsöt, apróbb süteményeket evett.

A gyerek valóban alultáplált volt, amikor rátaláltak, de ez mással is magyarázható - tette hozzá.

Az ügyvéd kiemelte: az ügyészség dönt a vádemelés köréről, terjedelméről, de még nem tudni, mikorra tűzik ki a tárgyalást.

Segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítják a férfit, miközben a tragédia időpontjában közvetlen életveszélyes állapotban volt az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint - emelte ki Kamarás Péter.

Az ügyvéd szerint a bizonyítási eljárás sarkalatos pontja lesz a szakértői vélemények helytállósága.

Mint ismert, tavaly májusban egy halott várandós nőt, egy kórosan sovány férfit, valamint egy koplaltatott kisgyermeket találtak a rendőrök az óbudai Amfiteátrum utca egyik lakásában. Mint kiderült, a család rendszeresen tartott böjtkúrát.
Hanganyag: Litauszky Balázs



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Személyi asszisztens (Prohumán 2004 Kft.)
Mérnök munkatárs (KÜRT Zrt.)
Area Sales Manager (Hays Hungary)

Add a Startlaphoz