A bíróság 250 órás közmunkára ítélte azt a nagymamát, aki hosszú ideje a kannabisz legalizálásáért kampányol. Az idős nőnek, aki főzéshez is kendert használ, már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel.
1
Az esküdtszék tagjai egyhangúlag egyetértettek abban, hogy Patricia Tabram bűnös kábítószer előállításának és birtoklásának vádjában.
A bíró a 68 éves nőt közmunkára ítélte: 175 órát a kendernevelésért, 75-öt pedig a kábítószer birtoklásáért kell ledolgoznia, emellett meg kell fizetnie az ezer fontos (több mint 370 ezer forintos) perköltséget, és az is lehet, hogy kilakoltatják.
Nem adja felA verdikt azonban nem törte meg az idős nőt: a nagymama kijelentette, hogy továbbra is használni fogja a drogot, mert szüksége van rá.
"Továbbra is kannabisszal fogom gyógyítani magam. Ez a testület nem alkalmas arra, hogy döntsön a kérdésről, ezért panaszt fogok benyújtani azért, mert nem engedélyezték, hogy védőm legyen. A jog és az igazságosság már nem létezik" - közölte Patricia Tabram.
A nagyi már korábban is szereplője volt a médiának, hiszen hosszú ideje kampányol a kannabisz legalizálásáért. A szerről való tapasztalatairól már könyvet is írt, még a 2005-ös önkormányzati választásokon is elindult.
Nem az első esetPatricia Tabramet 2004 májusában is elkapták már: akkor harmincegy kenderpalántát találtak nála. A kannabiszporral készült ételekből az idős nő a környékbeli, gondozásra szoruló öregeknek is adott.
A néni 1975 óta él a szerrel: ezzel csillapítja depresszióját azóta, hogy akkor 14 éves fiát holtan találta az ágyában. Patricia szerint a kannabisz csökkenti azokat a fájdalmakat is, amelyet két autóbalesetében szerzett sérülései okoznak neki.
A mostani ítélet előzménye, hogy 2005 szeptemberében az idős nőnél ismét kendernövényeket találtak. Patricia nem is tagadta, hogy felhasználja, amit megtermeszt.