eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Sólyom: "Két válsággal is szembe kell néznünk"

Ha az Európát sújtó gázellátási nehézségek pillanatnyilag meg is oldódnának, a "bizonytalanság fenyegetése" éppúgy fennmarad, mint a két évvel ezelőtti hasonló krízis után - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Magyarországon akkreditált diplomáciai missziók vezetőinek tiszteletére adott újévi fogadáson.

Az államfő szerint a gázkrízissel kapcsolatban a szolidaritás fontossága az azonnali tanulság. Szükség van az együttműködésre azon államok között, amelyek kevésbé függnek az orosz gáztól és amelyek ki vannak szolgáltatva neki - tette hozzá Sólyom László.

A köztársasági elnök örömét fejezte ki, hogy Magyarország, noha maga is súlyosan veszélyeztetve volt, segített három, még rosszabb helyzetben lévő balkáni államnak.

Mint mondta, reméli, hogy a közép-európai gázvezetékek összekapcsolására tett magyar javaslat megvalósul.

A köztársasági elnök szerint a 2009-es év nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis "két válsággal is szembe kell néznünk". Az egyik a globális pénzügyi krízis hatására terjedő gazdasági visszaesés, a másik pedig a fegyveres harcok a Gázai övezetben. Mindkettővel összefüggésben kiemelte: "égető szükség van arra, hogy az Európai Unió a nemzetközi problémák kapcsán egységes véleményt fogalmazzon meg, és azt hatékonyan és késedelem nélkül képviselje".

A Gázai övezetben történtekről szólva emlékeztetett a terrorizmus elleni harcról vallott álláspontjára, amely szerint ez a küzdelem csak akkor lehet sikeres, ha nem sértik meg a nemzetközi jog szabályait és tiszteletben tartják az emberi jogokat.

Az államfő a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban üdvözölte az Európai Tanács tavaly december 11-12-én elfogadott "pozitív forgatókönyvét". Amennyiben - folytatta - a szerződés az év végéig hatályba lép, a spanyol-belga-magyar elnökség lesz az első, amely az új szerződés alapján működik majd.

A nagykövetek előtt elmondott köszöntőjében szólt a nemzeti kisebbségekről is, s úgy vélekedett, hiába ismertek az Európa északi, nyugati és déli államaiban élő nemzeti kisebbségek problémái, "az unió igyekezett a kérdéssel nem foglalkozni". Véleménye szerint azonban az új tagállamok miatt nehezen lesz elkerülhető, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak garantálását az EU is alapkérdésként kezelje.

"Mi értéknek tartjuk a Magyarországon élő más nemzetek külön kis világait, támogatjuk fennmaradásukat és kapcsolataikat anyaországaikkal" - hangsúlyozta Sólyom László.

Hozzátette: azok a más államban élő magyar közösségek, amelyeknek jogait korlátozzák, vagy amelyek a többségi lakosságban szított kisebbségellenes hangulattól szenvednek, számíthatnak Magyarország támogató fellépésére nemzetközi fórumokon is.

Az elnök szerint a klímaváltozás káros következményeinek megelőzése csak a "zöld gazdaság" térnyerésével lehetséges. "A gazdasági válságból való kibontakozás esélye is ez" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×