belföld

Románia a lelencgyerekek hazatelepítését tervezi

2005. december 8., csütörtök 10:41     
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora, Eckstein-Kovács Péter megerősítette az InfoRádiónak: Bukarestben valóban foglalkoznak a külföldön, kísérő nélkül tartózkodó, kiskorú és román állampolgárságú gyerekek Romániába vitelével.
 
Az RMDSZ szenátora, Eckstein-Kovács Péter azt mondta: tudomása szerint jelenleg az esetek föltérképezése folyik. A politikus kijelentette: a problémát úgy kell rendezni, hogy ne sérüljenek a gyerekek érdekei.

Az InfoRádió kapcsolatba lépett egy nevelőszülővel is, aki attól tart, hogy két, román állampolgárságú gyerekét elviszik tőlük a bukaresti hatóságok.

Az InfoRádió értesülései szerint kedden az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi főosztályvezetője a budapesti román nagykövetségen járt, hogy a témáról egyeztessen.

A minisztérium egyelőre nem válaszolt az InfoRádió megkeresésére.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Pénzügyi tanácsadó (MOK Komplex Kft.)
Ingatlan tanácsadó (Otthon Centrum)
Desktop Engineer (Hays Hungary)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz