belföld

Elhunyt Kárpáti Ferenc, korábbi miniszter

2013. szeptember 28., szombat 12:38     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Pénteken este hosszan tartó betegség után, életének 87. évében elhunyt Kárpáti Ferenc, a Németh-kormány honvédelmi minisztere - tudatta a család az MTI-vel szombaton.
 

1

Kárpáti Ferenc a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el.

Fia, Kárpáti Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a volt honvédelmi miniszternek is érdeme volt, hogy a rendszerváltás békésen történt, emiatt kitüntetést is kapott Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől.

Kárpáti Ferenc Putnokon született 1926. október 16-án.

A Wikipédia szerint Kárpáti Ferenc 1958 és 1970 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Néphadseregi Bizottságának első titkára volt. A Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöki beosztását 1970. december 19. és 1985. december 30. között töltötte be, egyúttal honvédelmi miniszterhelyettes is volt. 1963-tól ezredes, 1971-től vezérőrnagy, majd 1979-ben altábornagy lett. 1970-től 1990-ig országgyűlési képviselő volt, először a szobi, majd a ceglédi választókerületben. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1985. december 30-ával választotta honvédelmi miniszterré, s egyben kinevezte vezérezredessé.

Kárpáti Ferencet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök 1989. december 15-ével "katonai tartalékállományba" helyezte, így polgári miniszterként vezette a honvédelmi tárcát. 1990. május 2-tól, a Németh-kormány lemondását követően ügyvezető miniszterként vezette a minisztériumot. 1990. június 1-jével, 64 éves korában került nyugállományba.

1990 májusában az ideiglenes köztársasági elnök Kárpáti Ferencnek több évtizedes, eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta.

 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting Aréna videók 2014.09.19. 18:00
2014.09.19. 18:00
Vida Krisztina, az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa és Frank Tibor az Elte Angol-Amerikai Intézetének igazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz