belföld

Andor László: Gyengült a szociális párbeszéd

2012. január 27., péntek 12:39     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Az Európa Tanács január 30-i ülésén napirendre kerül a fiatalok munkavállalását segítő programcsomag, amely része az EU növekedési jelentésében is megjelenő foglalkoztatás programnak - jelentette be Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) pénteki budapesti rendezvényén.
 

1

Ha a pénzügyi válságot nem sikerül hatékonyan kezelni, akkor a foglalkoztatás-politika, illetve annak eszközei sem lehetnek eredményesek - jelezte a probléma lényegét az EU biztosa.

Andor László elmondta: "Manuel Barrosóval, a bizottság elnökével a fiatalok munkavállalását segítő programcsomagot hirdettünk meg decemberben, amelyben rögzítettük, hogy az európai szociális alap még le nem kötött forrásaiból hogyan lehet a fiatalok helyzetén javítani".

A munkavállalói jogok több európai országban is erodálódtak és gyengült a szociális párbeszéd - felelte több szakszervezeti vezető azon felvetésére, miszerint Magyarországon erőteljesen korlátozzák a munkavállalói jogokat. De azt is elmondta, hogy ennek ellenkezője is megfigyelhető, amire Bajorország a jó példa, ahol az ott lévő autógyárban a munkavállalókkal együtt hozzák az üzleti döntéseket és minden bizonnyal ez is hozzájárul a gazdasági eredményekhez.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.23. 19:00
2012.02.23. 19:00
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Derivatív kereskedő (GHF Kereskedelmi Kft. )
Irodai alkalmazott (Szekér Csárda Kft.)
Logisztikai koordinátor (Humánia HRS Group Zrt.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz