belföld

Kiszabadult a fogságból Szudánban Papp István - a nap hírösszefoglalója

2011. január 5., szerda 22:10     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Kiszabadult a fogságból a tavaly októberben, Szudánban elrabolt Papp István. Felfüggesztette az Emfesz földgáz kereskedelmi működési engedélyét a Magyar Energia Hivatal. Decemberben történelmi csúcsra emelkedtek a globális élelmiszerárak.
 

1

Kiszabadult a fogságból a tavaly októberben elrabolt Papp István ENSZ-alkalmazott. A Terrorelhárítási Központ főigazgatója azt mondta: a magyar férfi állapota kielégítő, hamarosan megszervezik hazahozatalát. Hajdú János a kiszabadításról nem közölt részleteket, csak annyit mondott, hogy senki nem sérült meg, és a szervezésben a szudáni biztonsági erők, valamint az ENSZ egységei is részt vettek.

Megkapta az Európai Bizottság a magyar médiatörvény angol fordítását és az ahhoz fűzött kormányzati tájékoztatást - közölte az uniós végrehajtó testület szóvivője. Olivier Bailly hangsúlyozta: megkezdték a jogszabály tanulmányozását. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: azt várja, hogy a testület és a magyar kormány pénteki ülésén tisztázzák a médiatörvény ügyében felmerült kérdéseket. A közigazgatási és igazságügyi miniszter az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta: készek vitatkozni a médiatörvényről, de azt várják, hogy, akik kifogásolják a jogszabályt előbb olvassák el azt. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: álláspontja szerint nincs szükség a törvény módosítására, de ha az alkalmazáskor igazolódik egy-egy probléma, akkor lesz lehetőség a változtatásra. Szólt arról is, hogy a médiatörvény záró rendelkezései maradtak ki az angol fordításból, de hamarosan azt is elküldik Brüsszelbe. Navracsics Tibor hangsúlyozta azt is, hogy kiszámíthatóságot és megbízhatóságot vár a soros magyar uniós elnökségtől, mert alapvető bizalmatlanság van Európában Magyarországgal szemben.

Átadták az uniós elnökségi repülőtéri várót Ferihegyen; a létesítményt a magas rangú delegációk és utasok vehetik majd igénybe. Robák Ferenc, az elnökség operatív lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta: az új váró legnagyobb előnye az, hogy használatával nem zavarják a repülőtér rendes forgalmát.

Felfüggesztette az Emfesz földgáz-kereskedelmi működési engedélyét a Magyar Energia Hivatal. Az intézkedés január 13-ától 90 napra érvényes. Az energia hivatal közleménye hangsúlyozza: az Emfesz Kft. fogyasztóinak folyamatos lesz az ellátása; a hatóság erre a feladatra egy másik szolgáltatót jelöl ki. A cég közleményben jelezte, hogy tudomásul veszi a hivatal döntését.

Még ebben a hónapban kártalanítja az Országos Betétbiztosítási Alap a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár valamennyi biztosított betétesét. Az előzetes adatok szerint mintegy 9,8 milliárd forintnyi betétről van szó, ami körülbelül 6.500 betétes között oszlik meg. Fekete-Győr András, az alap ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a vagyonuk meghaladja a 90 milliárd forintot, így a kártalanítás nem okoz gondot.

Hétfőn kezdi el az ÁNTSZ a hepatitisfertőzés elleni oltások beadását Újfehértó belvízzel elöntött részén. A település polgármestere elmondta: megelőző intézkedésről van szó, mert az olvadás miatt kiönthetnek az emésztők, ezért fokozódik a fertőzés veszélye. Nagy Sándor hozzátette: péntekre készül el az összesítés arról, hogy mennyi hepatitisfertőzés elleni vakcinára lesz szükség.

Jogerősen 7 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélt állatkínzás és más bűncselekmények miatt egy férfit a Fővárosi Bíróság. A 43 éves férfi ittas állapotban átdobta nevelt lánya kutyáját egy VIII. kerületi lakóház harmadik emeleti körfolyosójának korlátján, és a saját fiára is rátámadt. A bíró hangsúlyozta: nem ez az első eset, hogy állatkínzás miatt letöltendő szabadságvesztést szab ki a bíróság.

Decemberben történelmi csúcsra emelkedtek a globális élelmiszerárak, és meghaladták a 2008-as szintet, amikor a rendkívüli drágulás számos fejlődő országban váltott ki zavargásokat - derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének adataiból. A FAO úgynevezett globális élelmiszerár-indexe a novemberi 206 pont után az év utolsó hónapjában 214,7 pont volt. A legnagyobb mértékben a gabonafélék és a növényi olajok drágultak.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Senior GL Accountant (Hays Hungary)
Tanulmányi ügyintéző (Felsőoktatási Intézmény)
Key account manager (JLM Powerline Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz