belföld

Az uniós elnökségről tárgyal a kabinet évindító ülésén - a nap legfontosabb hírei

2011. január 3., hétfő 21:05     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Elsősorban a magyar uniós elnökség feladatait tekintette, illetve tekinti át a kabinet hétfői és keddi évindító ülésén - közölte Nagy Anna kormányszóvivő.
 

1

Az Európai Unió soros elnökségének átadás-átvételi ünnepsége csütörtök este lesz az Országház kupolacsarnokában. Az elnökség zászlaját Belgium miniszterelnöke adja át Orbán Viktor kormányfőnek, majd másnap együttes ülést tart Budapesten a kormány és az Európai Bizottság. A magyar elnökség ideje alatt a gazdasági kérdések mellett napirenden lesz a horvát csatlakozás ügye és az európai romastratégia kialakítása is. Orbán Viktor miniszterelnök korábban hangsúlyozta: a magyar vezetés mindent megtesz, hogy a közösség átfogó növekedési, foglalkoztatási és innovációs programja, az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon.

Benyújtották az első egyszerűsített honosításai kérelmeket


A fővárosban nyújtották be az első egyszerűsített honosítási kérelmet; Hantz Péter, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem volt oktatója beadványát a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vette át. Rétvári Bence úgy fogalmazott: 90 év után elkezdődhet a nemzet újraegyesítésének folyamata. Wetzel Tamás, az eljárásért felelős miniszteri biztos arról számolt be, hogy az első napon valamennyi magyarországi hivatalban zökkenőmentesen lehetett beadni a kérelmeket. Fennakadások nélkül fogadták az igénylőket a romániai és a szlovákiai magyar főkonzulátusokon, illetve a szabadkai, a ljubljanai és a zágrábi magyar külképviseleten is.

Megnyíltak a kormányablakok

Megnyíltak a fővárosi és megyei kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok. Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár Szekszárdon azt mondta: a kormányablakoknál 29 féle ügyet lehet intézni, például az anyasági támogatás, a gyes és a családi pótlék-igénylést, a vállalkozói igazolvánnyal összefüggő ügyeket és az adatváltozás bejelentését.

Kinevezték a NAV vezetőit


Kinevezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit. A tájékoztatás szerint összesen 133-an vehették át az erről szóló okmányokat a szervezet elnökétől. Vida Ildikó első vezetői értekezletén a költségvetési bevételek beszedésének, az államháztartási érdekek eredményes képviseletének, valamint az állampolgárok és ügyfelek magas színvonalú kiszolgálásának fontosságát hangsúlyozta.

Újabb helyeken kell fizetni a parkolásért a fővárosban

Várhatóan júliustól újabb területeken kell fizetni a parkolásért a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta: 5200 várakozási hely válik fizetőssé; ezek többsége Budán van. Vitézy Dávid hangsúlyozta: elsősorban azokon a főútvonalakon szednek majd parkolási díjat, amelyek közelében a mellékutcákban már most is fizetni kell. Szólt arról is, hogy mától a Parking Kft. őrei ellenőrzik az összes fővárosi üzemeltetésű parkolóhelyet.

Tisztult a főváros levegője

Megszüntette a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Tarlós István főpolgármester. Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal osztályvezetője az InfoRádióban elmondta: jelentősen tisztult a főváros levegője, a szállópor koncentrációja még az egészségügyi határértéket sem érte el a 11 mérőállomásnál.

Nem változik az üzemanyag-ár?

A héten várhatóan nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol - értesült a Portfolio.hu. A gazdasági portál elemzője az InfoRádióban arra is felhívta a figyelmet, hogy a közeljövőben várhatóan nem csökken a benzin és a gázolaj ára. Sándor Dávid emlékeztetett: a múlt héten újabb történelmi csúcsra emelkedett az üzemanyagok ára, a benzinért átlagosan 360-361 forintot, a gázolajért pedig 351 forintot kell fizetni.

Hosszan tartó védekezésre készülnek a Tiszán


Még 325 kilométeren tartanak fenn harmadfokú árvízvédelmi készültséget az országban; a Tisza középső részén, a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körös egy szakaszán. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője az InfoRádióban elmondta: a Tiszán hosszan tartó védekezésre készülnek, a jelenlegi magas vízszint csak 4-5 nap múlva kezd csökkenni Kisköre és Csongrád között. Láng István hangsúlyozta: a belvízhelyzet továbbra is komoly problémákat okoz a Tiszántúlon, elsősorban a Felső-Tisza mentén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint az Alföld déli és középső részén. Közben a Pest megyei Abony polgármestere azt mondta: mintegy 30 lakóház közvetlen veszélyben van a településen a belvíz miatt. Romhányiné Balogh Edit közölte: csak a fagynak köszönhető, hogy egyelőre nem történt nagyobb baj.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Senior GL Accountant (Hays Hungary)
Tanulmányi ügyintéző (Felsőoktatási Intézmény)
Key account manager (JLM Powerline Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz