eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Manhercz Krisztián a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének fináléjában játszott Magyarország - Montenegró mérkőzésen a fővárosi Duna Arénában 2018. június 23-án.
Nyitókép: Czagány Balázs

Manhercz Krisztián két jó ajánlat közül választotta az OSC-t

Az Európa-bajnok vízilabdázó a szolnoki és az újbudai klub ajánlata közül végül az utóbbit fogadta el, és így továbbra is az OSC-ben folytatja pályafutását.

A játékos az M1 aktuális csatornának adott pénteki nyilatkozatában elárulta, végül két lehetőség közül választott, és bár Szolnokról is kedvező ajánlatot kapott, mégis ahhoz az újbudai klubhoz kötelezte el magát, ahol 2018 óta szerepel.

"Mindkét klub nagyon jó elképzeléseket vázolt fel előttem, a Zivko Gocic vezette Szolnok és a Varga Dániel vezette OSC is garancia arra szakmailag, hogy jó munka folyik a csapatnál. Beszéltem az OSC-s és a válogatott csapattársaimmal, és bár nagyon nehéz döntés volt, végül úgy határoztam, hogy maradok a Kondorosi úton" - mondta. Hozzátette, igazándiból bármelyik ajánlatot elfogadhatta volna, mert mindkét klub mellett sok pozitív érv szólt, így egyik sem lett volna rossz döntés.

"Szerencsés helyzetben voltam, hogy két jó opcióm is volt. Apróságok döntöttek" - hangsúlyozta.

Manhercz elmondta, a végső döntése meghozatala előtt egyeztetett az új vezetőedzővel, Varga Dániellel a vele kapcsolatos szakmai elképzeléseiről. A pólós elárulta, hogy szerződése újabb egy évre szól.

Manhercz kiemelte, az OSC-nél is várják a szövetség május 11-i döntését, hogy pontosabb képet kapjanak a klubszezon egyelőre bizonytalan folytatásáról, míg a válogatottnál szerdán tudták elkezdeni ismét az edzéseket.

"Korábban még soha nem örültem annak annyira, hogy végre hideg vízbe tudtam ugrani. Ezt én sem hittem volna. Már nekünk is nagyon hiányzik az egész, mert szárazföldi munkát nyilván végezhettünk, csakúgy, mint a többi sportoló, de azért az teljesen más, mint egy vízi edzés" - mondta. Hozzáfűzte, furcsa volt az első edzés, és ott társaihoz hasonlóan minden dolognak nagyon tudott örülni.

"Végre úszunk, végre labdázunk, végre történik valami változatos" - nyilatkozta.

Manhercz közölte, reményei szerint hamarosan a kluboknál is el lehet majd kezdeni az edzésmunkát. Kifejtette, örülne a bajnoki szezon nyári folytatásának, de az egészséget azért annál is fontosabbnak tartja.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×