eur:
388.97
usd:
362.11
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Mengyi Roland (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke felszólal az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi  tevékenységéről szóló beszámoló általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 8-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Börtönbe vonult Mengyi Roland

Decemberben kellett volna megkezdenie a büntetése letöltését, de halasztást kaphatott. A politikus egy lapértesülés szerint szombat óta Kecskeméten, Magyarország legjobb börtönében van.

2018 őszén négy év letöltendő börtönre ítélte Mengyi Roland volt fideszes képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla. A politikust az úgynevezett Voldemort-ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt mondták ki bűnösnek. Ez az ítélet egy évvel több, mint amit Mengyi első fokon kapott.

Az ügy lényege szerint szociális szövetkezetek szerettek volna 2018-ban uniós pénzre pályázni, és az ügyben meggyanúsított szereplők szerint Mengyi Roland a megnyert pénz először 50, aztán már 90 százaléka fejében segített volna nekik, hogy kifejezetten rájuk írjanak ki egy 500 milliós pályázatot.

A Blikk most azt írta, hogy a nyolc évig képviselőként dolgozó politikusnak decemberben kellett volna megkezdenie büntetésének letöltését, de halasztást kaphatott, így a karácsonyt még családjával tölthette. Értesüléseik szerint a politikus Kecskeméten tölti büntetését, amiről a lap azt írja, hogy ez Magyarország legjobb, európai színvonalú börtöne. Itt raboskodott korábban például Stadler József és Zuschlag János is.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×