eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Pxhere

Nem túl nehéz kitalálni, mi az a Cakkumpakk leves

A XVIII. század közepéig gyakorlatilag nem voltak éttermek a világon, akkor aztán a fogyasztói igény, illetve a gyógyászat egyenesen kikövetelte a leveseket, majd a legváltozatosabb ételeket is. Erről és a szezonális, téli levesekről is gazdagon mesélt az InfoRádió Aréna című műsorában Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője.

Egy könyvbe öntötte 77 leves receptjét a Magyar Konyha magazin főszerkesztője, Vinkó József, aki az InfoRádió Aréna című műsorában november 7-én elmondta, a levesek lehetnek akár egytálételek is, de olyanokkal is érdemes lehet megismerkedni, amelyek a nevük miatt különlegesek.

Itt van például a játékos csengésű Cakkumpakk.

"A cakkumpakk a katolna teljes hadi felszerelését jelentette az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében.

Ennek a mintájára készült egy leves, ami mellett tuti volt, hogy aznap már nem fognak semmi mást enni.

Belepakoltak mindent, ami volt: káposztát, karalábét, krumplit. Valójában állandóan változott" - mondta el a tartalmáról Vinkó József.

Úgy véli, manapság divatba jöhet például a csicsókaleves, amit régen a disznók elé vetettek, de ami nem azonos a burgonyával, mivel annál édesebb és sokkal kevesebb kalória van benne, ezért a "magas konyhán" keresztül visszaszivároghat a polgári konyhába is.

"Érdekes körmenet, hogy a divat hogy hoz vissza ételeket.

Most a tarlórépa kezd ugyanígy az érdeklődés középpontjába kerülni" - tette hozzá.

A fogyókúra és a levesek kapcsolatáról elmondta, a gyomortágító hatása miatt valójában nagyon kevés levest tudna ajánlani azoknak, akik a mérlegen állva akarnak sikerélményt elérni, ugyanakkor hagyományosan gyógyító hatást tulajdonítanak a leveseknek - ennek emlékét őrzi a "helyreállít" jelentésű restaurer szó is.

Emlékeztetett, a XVIII. század derekáig egyáltalán nem voltak a mai értelemben vett éttermek, akkor viszont a levesek a fogyasztói igények hatására robbanásszerűen elterjedtek; a francia forradalom idején már szakácsok ezrei maradtak munka nélkül, amikor az étterem-tulajdonosokat tömegesen fejezték le, végezték ki.

Később a húslevest orvosok "gyógyszerként" is felírták - idézte fel.

Úgy gondolja,

a leves és a cukrászat az, ami a "mérleg" a konyhában: be kell tartani az időket és az adagokat, kontrollált alapanyag, megfelelő edény

is szükséges.

Hideg időben szezonális leves szerinte a répa, a tök-, a káposzta- és a húsleves, a gyümölcsleves semmiképp. "Ilyenkor lehet enni egy-két rántottlevest is, de a tél a nagylevesek korszaka" - szögezte le.

A teljes beszélgetést alább megtekintheti, meghallgathatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×