belföld

Széles réteghez szólt Orbán Viktor

2010. szeptember 7., kedd 20:26     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg politológusok.
 

1

Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett "kipipálni", a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az "utópia" és a "valóság" fogalmak szolgálhattak.

Az utópiákkal való leszámolás gondolata egyébként illeszkedik a miniszterelnök által már eddig is hangoztatott "józan ész" politikájához - fűzte hozzá az elemző, aki szerint a "realitásokkal való szembenézés, a kijózanodás" hangsúlyozása egyfajta "finom hangolást, figyelmeztetést is jelenthet" az eltelt száz naptól csodát váró embereknek.

Szomszéd Orsolya kiemelte: Orbán Viktor vigyázott arra, hogy ne "idegenítsen el egyetlen szavazói csoportot sem az önkormányzati választások előtt". A kormányfő célja továbbra is az, hogy a "változást mutassa fel az előző időszakhoz képest", a későbbi változásokhoz ugyanis elengedhetetlen lesz a társadalmi bizalom és a hitelesség megtartása - mutatott rá a Nézőpont Intézet munkatársa.

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője úgy látja, hogy a kormányfői beszéd a legkülönbözőbb attitűdökkel rendelkező szavazók figyelmét is hatékonyan fel tudta kelteni, ugyanakkor retorikai teljesítményként elmaradt Orbán Viktor beszédeinek átlagos színvonalától.

A miniszterelnök értékelőjében "feltűnően sok ismétlés, illetve minden funkciót nélkülöző visszakanyarodás volt, ami törést jelent a korábbi beszédek hagyományos dinamizmusában, közönséget lelkesítő egyszerűségében" - fűzte hozzá.

Filippov Gábor úgy fogalmazott: a miniszterelnök beszédében elismerte, hogy az eddigi "kis dolgok politikája nem hatolt a nemzetgazdasági problémák mélyére".

A Progresszív Intézet munkatársa szerint az "igazán érdekes kérdés" az lesz, hogy a kormány hozzálát-e végre a "választók komoly tömegeinek érdeksérelmével járó nagy dolgok politikájához" is az önkormányzati választások után.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Termékpartner referens (GDS Company Kft.)
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz