belföld

"Októberben újabb elsöprő győzelmet arat a kormánykoalíció"

2010. szeptember 6., hétfő 18:10     InfoRádió
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a kormánynak az első száz napban alig kellett módosítania a választási ígéretein. Szánthó Miklós az InfoRádiónak azt mondta, ha a Fidesz-KDNP koalíció stabilan megnyeri az önkormányzati választásokat, megnyílhat az út a strukturális reformok előtt.
 

1

Az Orbán-kabinet első száz napjának legnagyobb eredménye az, hogy meg tudta őrizni a két kormányzó párt mögött állók körében szerzett népszerűségét - jelentette ki az elemző.

Szánthó Miklós szerint ez azért is fontos, mert egy hónap múlva lesznek az önkormányzati választások, és ha addig nem változik a helyzet, akkor vélhetően újabb elsöprő győzelmet arat a koalíció. S mivel előreláthatóan 2014-ig nem lesz országos szintű szavazás, ez lehetőséget adhat a kormánynak arra, hogy további szerkezeti változtatásokat hajtson végre - jósolta az elemző.

Azonban elképzelhetetlen a politikában, hogy egy pártszövetség kedvező megítélése örökké tartson  - vélekedett a szakértő. Szerinte várható, hogy egy idő után csökken a koalíció népszerűsége. Az eddigi intézkedésekből azonban az látszik - hangsúlyozta -, hogy az első száz napban sikerrel alkalmazták a soft landing, azaz a puha földet érés taktikáját.

Szánthó Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesznek és a KDNP-nek szinte nem kellett módosítania a választási ígéretein, amelyeket a józan észre és a valóságos helyzetre hivatkozva igyekeztek összhangba hozni az intézkedésekkel. A népszerűségi mutatók azt mutatják, hogy ezt is sikerrel tették - fűzte hozzá.
Hanganyag: Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Termékpartner referens (GDS Company Kft.)
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz