belföld

Navracsics Tibor szerint államreformra van szükség, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja

2010. szeptember 5., vasárnap 8:42     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A járások államigazgatási szintjének visszaállításáról is beszélt a közigazgatási és igazságügyi miniszter a tegnapi kötcsei találkozón.
 

1

A Hír Tv-re hivatkozva több portál arról számolt be: Navracsics Tibor szerint államreformra van szükség, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja. A politikus úgy fogalmazott: a közszférának értékelkötelezettnek kell lennie, de ez nem jelenthet pártpolitikai elkötelezettséget. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter arról beszélt, hogy a kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát. Hozzátette: ennek több olyan pontja van, ahol már előrehaladott egyeztetéseket folytatnak, például az energiaszektor területén. Megismételte: a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen. A kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök úgy vélte: jövő tavasszal mindenképpen el kell fogadni az új alkotmányt. Schmitt Pál köztársasági elnök az előzetes várakozásokkal szemben nem vett részt a rendezvényen.
Hanganyag: Litauszky Balázs
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Sales Executive (VAT Systems Kft.)
Sales Executive (EICCRP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz