belföld

Budapest egyik kerületében sem lesz 13 kisebbségi választás

2010. szeptember 4., szombat 16:13     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Budapest egyik kerületében sem alakíthat mind a 13, Magyarországon elismert nemzeti kisebbség saját önkormányzatot. A legtöbb kisebbségi választás, 12 a IV. kerületben, a legkevesebb, 3 a XXIII. kerületben lesz október 3-án.
 

1

Az Országos Választási Iroda szombat délutáni adatai szerint a IV. kerületben csak szlovén választás nem lesz, rajtuk kívül valamennyi kisebbségi közösség megválaszthatja helyi képviselőit a következő négy évre.

Kisebbségi választást azokon a településeken, kerületekben lehetett kiírni, amelyekben legalább 30-an voltak a kisebbségi választói jegyzékben a kiírás napján, és ahol elegendő számú jelöltet is (legalább négyet) állítottak a kisebbségi szervezetek. Vannak olyan települések, ahol a jelöltek hiánya miatt - legalábbis egyelőre úgy tűnik - nem tarthatnak végül választást.

A kisebbségi szavazáson csak azok vehetnek részt, akik az előírt határidőig felvetették magukat a kisebbségi jegyzékbe.

Budapest kerületeiben átlagosan tíz kisebbségi választást tartanak az önkormányzati választással egy időben, ám külön szavazókörökben.

A főváros 23 kerületében összesen 204 kisebbségi választást írtak ki, és 1.441 jelöltre lehet majd szavazni.

A legtöbb választást a helyi bolgár és a német közösségeknek írták ki, mindkettőnél 22-t. Hasonlóan nagy számban írtak még ki görög (21), cigány (20) és örmény (20) választást is, míg a legkevesebbet, egyet a XVIII. kerületi szlovén közösségnek. Ez utóbbinál öten indulnak a négy képviselői hely elnyeréséért.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Értékesítő / Üzletkötő (Magyarországi cég)
Network Engineer (Hays Hungary)
Üzletvezető (Budapesti cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz