belföld

A busákat lehalásszák, a pontyokat telepítik a Balatonban

2010. augusztus 30., hétfő 20:20     InfoRádió
Folytatódik a pontyok telepítése, valamint a busák lehalászása a Balatonon - mondta az InfoRádiónak a Balatoni Halgazdálkozási Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója.
 

1

A halászatnak jobb volt ez a hűvösebb és esős nyár, mint az üdülőknek - mondta az InfoRádiónak Varga László, aki hozzátette: hosszú ideig alacsony maradt a Balaton vízének hőmérséklete, a sok csapadék miatt pedig nyitva volt a siófoki zsilip, ezért a korábbi évekhez képest több angolnát lehetett kifogni.

Varga László a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta azt is, hogy főleg a túlmelegedett vízben szétszéledő busa halászatának  kedvezett a hidegebb víz, így ezt a halfajtát hosszabb ideig - egészen augusztusig - lehetett halászni.

Jelenleg a busák lehalászása és a pontyok telepítése zajlik a Balatonon. Az elnök-vezérigazgató hozzátette: nyáron már telepítettek 105 tonna pontyot, de 245 tonna az őszi telepítésre maradt. Az ősszel folytatják az idegen honos halfajták közül elsősorban a busa halászatát is.
Hanganyag: Szépvölgyi István



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.05. 17.00
2012.02.05. 17.00
Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Finance manager (Randstad Hungary Kft.)
Értékesítő munkatárs (Next-Consulting Kft.)
PR account manager (Kommunikációs ügynökség)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz