A nagyobb városok jelenleg is hivatalban lévő Fidesz-KDNP-s polgármestereinek kétharmada újraindul posztjáért az októberi önkormányzati választáson. Azok esetében, akik nem szállnak ismét ringbe, a leggyakoribb okok egyike, hogy kormányzati szerepet kaptak, de előfordult az is, hogy megromlott a viszony a polgármester és pártja között. Összeállítás megyénként a jelöltekről.
1
A megyék tízezer lakosnál nagyobb lélekszámú településein a jelenleg is hivatalban lévő Fidesz-KDNP-s polgármesterek körülbelül kétharmada újrázhat ősszel.
BudapestBudapesten a kormánypártok mostani kilenc kerületi polgármestere mindegyike megméretteti magát október 3-án, így Nagy Gábor Tamás (I. kerület), Láng Zsolt (II. kerület), Bús Balázs (III. kerület), Rogán Antal (V. kerület), Kocsis Máté (VIII. kerület), Pokorni Zoltán (XII. kerület), Kovács Péter (XVI. kerület), Riz Levente (XVII. kerület) és Szabolcs Attila (XXII. kerület).
Győr-Moson-Sopron megyeGyőr-Moson-Sopron megye székhelyén, Győrben a várost 2006 óta irányító Borkai Zsoltot indítják ismét a kormánypártok, míg Sopronban újra Fodor Tamás a jelölt. Mosonmagyaróváron 2006-ban Szabó Miklós Fidesz-MDF támogatással lett a város első embere, idén azonban nem ő, hanem Nagy István jelenlegi alpolgármester indul kormánypárti színekben. Csornán is váltás lesz: idén Gyopáros Alpár alpolgármester méretteti meg magát.
Vas megyeVas megyében nincs változás az előző ciklushoz képest, a városokban mindenütt a Fidesz-KDNP jelenleg is hivatalban lévő polgármestereit jelöli a pártszövetség. Vasváron, ahol az államtitkárrá kinevezett V. Németh Zsolt volt a városvezető, a jelenlegi megbízott polgármestert, Kovács Tildát indítják.
Zala megyeA zalai megyeszékhelyen, Zalaegerszegen a jelenlegi fideszes alpolgármester, Gyutai Csaba lett a jelölt. (Gyimesi Endre, az eddigi polgármester kormányzati szerepben dolgozik ősztől.) Nagykanizsán négy évvel ezelőtt a Fidesz támogatottjaként lett polgármester a pártonkívüli Marton István, de megromlott a viszony közte és a Fidesz között, így a párt itt is az eddigi alpolgármestert, Cseresnyés Pétert indítja. Keszthelyen Ruzsics Ferenc jelenlegi polgármester indul újból.
Veszprém megyeVeszprém megyében a kormánypártok jelenlegi polgármestereinek többsége ismét elindul. Kivétel a megyeszékhely, ahol a hivatalban lévő Fidesz-KDNP-s Debreczenyi Jánost Porga Gyula alpolgármester válthatja, valamint Várpalota, ahol Talabér Márta a jelölt.
Somogy megyeSomogyban a Fidesz-KDNP hivatalban lévő városvezetői közül a tízezres lélekszámnál nagyobb településeken újra megméretteti magát Kaposváron Szita Károly, valamint Siófokon Balázs Árpád.
Baranya megyeBaranyában két Fidesz-KDNP-s újrázó van a nagyvárosokban: Pécsett ismét Páva Zsoltot, a megyeszékhely polgármesterét indítja pártja ősszel. 1994 és 1998 között már betöltötte a tisztséget, a 2009-es pécsi időközi polgármester-választáson pedig ismét polgármesterré választották Szili Katalinnal szemben. Mohácson ismét Szekó József indul.
Tolna megyeMind az öt tízezer lakosnál nagyobb településen a mostani városvezetők a kormánypártok jelöltjei Tolna megyében. Szekszárdon Horváth István, Pakson Hajdú János, Dombóváron Patay Vilmos, Bonyhádon Potápi Árpád János, Tolna városában pedig Sümegi Zoltán.
Fejér megyeFejér megye nagyobb városai közül Bicskén és Móron ismét a jelenlegi polgármestert indítja a Fidesz-KDNP, három városban pedig új jelöltet állít a pártszövetség - mondta el Dorkota Lajos, a Fidesz megyei elnöke.
Komárom-Esztergomban az újraindított polgármesterek között van Esztergomban Meggyes Tamás, valamint Tatán Michl József. Tatabánya korábbi polgármestere, Bencsik János államtitkár lett, ezért az eddigi alpolgármester, Schmidt Csaba indul.
Pest megyeTizenhat, Fidesz-KDNP-s, illetve független polgármester vezette városban indulhat újra a jelenlegi településvezető Pest megyében. Így Cegléden, Dabason, Érden, Gödön, Isaszegen - ahol korábban még egy civil szervezet színeiben nyert Hatvani Miklós -, Monoron, Nagykátán - ahol 2006-ban Kocsi János még szintén függetlenként nyert -, Nagykőrösön, Pilisen, Pomázon, Solymáron - ahol Szente Kálmán négy éve még függetlenként győzött -, Szentendrén, Szigetszentmiklóson, Törökbálinton, Üllőn és Vecsésen.
Váltás lesz Budakalászon, ahol Parlagi Endre (Fidesz-Nemzeti Fórum) helyett Rogán Lászlót indítja a Fidesz-KDNP; Fóton, ahol Mádly Zsolt helyett Cselőtei Erzsébet a jelölt; valamint Gyálon is, ahol Gyimesi István helyett Pápai Mihály indul.
Bács-Kiskun megyeBács-Kiskun megyében két jelenleg Fidesz-KDNP-s városban jelöl új polgármestert a pártszövetség: Baján Révfy Zoltán helyett Zsigó Róbertet, Kiskunmajsán pedig Terbe Zoltán helyett Csábrádi Anikót. A megyeszékhelyen, Kecskeméten ismét Zombor Gábort indítják.
Csongrád megyeCsongrád megyében Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester az egyetlen jelenleg is hivatalban lévő és újrainduló Fidesz-KDNP-s városvezető tízezer lakosnál nagyobb településen.
Békés megyeBékésben például a megye székhelyén, Békéscsabán Vantara Gyula, Szarvason Babák Mihály, Sarkadon Tóth Imre újrázhat a tízezer lakosnál nagyobb városok Fidesz-KDNP-s vezetői közül. Békésen és Orosházán az eddigi alpolgármesterek, Erdős Norbert, illetve Dancsó József országgyűlési képviselők indulnak a polgármesteri székért, vagyis nem a jelenlegi jobboldali városvezetők.
Jász-Nagykun-Szolnok megye Jász-Nagykun-Szolnok megye nagyobb városaiban a négy évvel ezelőtti választáson győzelmet szerzett polgármesterek szintén újból jelöltként indulnak. Két helységben független jelöltet támogat a két párt. Szalay Ferenc, Szolnok első embere 2010 őszén negyedik alkalommal vállalja a megmérettetést. Törökszentmiklós városvezetője, Juhász Enikő 2006 után másodszor kívánja a választók bizalmát megnyerni. Karcagon kényszerű váltás történt: Fazekas Sándor polgármester lemondott tisztségéről, miután vidékfejlesztési miniszter lett, így a Fidesz-KDNP a jelenlegi alpolgármestert, Dobos Lászlót indítja jelöltjeként.
Hajdú-Bihar megyeHajdú-Bihar megye székhelyén, Debrecenben a Fidesz-KDNP jelöltje ismét Kósa Lajos, aki eddig három ciklusban töltötte be a városvezetői posztot. A tízezernél több lakosú településeken az újraindulók között van Arnóth Sándor Püspökladányban, Kiss Attila Hajdúböszörményben és Tiba István Balmazújvárosban.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeEgy újrázója van a Fidesz-KDNP-nek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nagyobb városok között, Szabó István Mátészalkán. A többi, nagyobb település esetén a jelenlegi vezető nem a mostani kormánypártok színeiben nyert négy évvel ezelőtt.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyeBorsod-Abaúj-Zemplénben, a tízezer lélekszámnál nagyobb települések közül Sátoraljaújhely jelenlegi polgármestere, Szamosvölgyi Péter újra megméretteti magát a Fidesz-KDNP színeiben. Edelényben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Németh András, a jelenlegi alpolgármester. (A korábban fideszes, ma már függetlenként szereplő Molnár Oszkár újra ringbe száll a polgármesteri posztért.)
Sárospatakon Aros János, a jelenlegi alpolgármester küzd a polgármesteri székért a Fidesz-KDNP színeiben. A település jelenlegi első embere, a szintén fideszes Hörcsik Richárd nem indul ősszel. Mezőkövesden Fekete Zoltán, a jelenlegi aljegyző a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje: Tállai András korábbi polgármester már lemondott tisztségéről, mivel kinevezték a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárává.
Heves megyeHeves megyében a tízezer lakosnál népesebb településen egyedül Egerben van jobboldali polgármester, Habis László, aki újra is indul a posztért.
Nógrád megyeNógrád megyében két olyan polgármestere van a Fidesz-KDNP-nek a nagyobb városokban, akik újráznak majd: Salgótarjánban Székyné Sztrémi Melinda, Balassagyarmaton pedig Medvácz Lajos.
A Fidesz-KDNP az ajánlószelvények szeptember 3-i leadási határidejének lejárta után ígért hivatalos polgármesterjelölt-listát.