belföld

Elkezdődött az új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése - a nap hírei

2010. augusztus 28., szombat 21:31     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Elkezdődött az új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése. Eddig a legtöbb polgármester-jelöltet a Fidesz, míg a legtöbb egyéni választókerületi jelöltet az MSZP jelentette be. Már több mint 25 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultaknak az Összefogás Vonalán.
 

1

Több mint nyolcvan pedagógus és más szakember bevonásával elkezdődött a nevelést a középpontba állító, új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése - közölte az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa az I. Nemzeti Tanévnyitón, Hódmezővásárhelyen hangsúlyozta: a kormány arra vállalkozott, hogy rendet és biztonságot teremt az oktatási rendszer egészében. Hozzátette: szakítanak az idegen minták kritikátlan követésével, és helyettük a legnemesebb magyar neveléstörténeti hagyományok erejére támaszkodva, azokat a mai kor követelményeihez igazítva építik újra a magyar iskolarendszert. A kereszténydemokrata politikus szólt arról is: mindent megtesznek annak érdekében, hogy még ebben a kormányzati ciklusban teljesítsék a közoktatással kapcsolatos vállalásaikat vagy legalábbis minden területen elindítsák azokat. A 2010-2011-es tanévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg.

Eddig a legtöbb polgármester-jelöltet a Fidesz, míg a legtöbb egyéni választókerületi jelöltet az MSZP jelentette be. A jelöltállítás határideje jövő pénteken délután jár le. Az Országos Választási Iroda adatai szerint a parlamenti pártok közül a Fidesznek jelenleg 75 polgármester-jelöltje van, az MSZP-nek 50, a Jobbiknak 25, míg az LMP-nek 2. A legtöbb egyéni képviselőjelöltet, 483-at az MSZP jelentett be, a Jobbik 234-et, a Fidesz 166-ot, míg az LMP 45-öt. Országos szinten ugyanakkor már több mint ötezer kisebbségi jelöltet jelentettek be az október 3-ai kisebbségi választásra; közülük a legtöbben romák, a legkevesebben szlovénok. Az Országos Választási Iroda adatai szerint a kisebbségi jelöltek száma 5.337. A cigányok 4.006-an, a németek 378-an, a románok 260-an, a szlovákok 164-en, a horvátok 153-an vannak. A kisebbségi jelölteknek nem kell ajánlószelvényeket gyűjteniük, őket a kisebbségi szervezetek indíthatják; ők dönthetnek arról, kik szerepeljenek a szavazólapon.

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója, Tátrai Miklós ügyében - közölte a Magyar Nemzet. Az eljárás egy jogcím nélküli, 365 millió forintos átutalás miatt indult előbb a Ménesbirtok Kft. korábbi ügyvezetője ellen, majd az ügyben keletkezett tanúvallomások és az előkerült iratok nyomán a tatabányai rendőrség kiterjesztette a nyomozást Tátrai Miklósra is. Budai Gyula miniszterelnöki megbízott elmondta: a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait a megyei főügyészségnek.

Elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak az 50 éves férfinek az előzetes letartóztatását, aki január óta 7 bankot rabolt ki a fővárosban. A rendőrség csütörtökön fogta el a férfit, aki éppen a nyolcadik rabláshoz készült egy Kálvin téri bankfióknál, amikor civil ruhás nyomozók igazoltatták, majd őrizetbe vették egy korábbi személyleírás alapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője az InfoRádióban korábban elmondta: a férfi az elmúlt 8 hónapban összesen 6 bankból rabolt pénzt, és minden alkalommal 1-1 millió forint körüli összeget szerzett. Nyerges Béla hozzátette: a támadó gázpisztollyal kényszerítette az alkalmazottakat a pénz átadására. Szólt arról is, hogy az 50 éves elkövető 20 éve dolgozik a bankszakmában, rendezett családi életet él, nincsenek tartozásai, és a rablássorozat előtt soha nem követett el bűncselekményt. A rablásból származó pénz egyelőre nincs meg.

Szeptemberben és októberben ismét elégedettségi felmérést végez az áram- és földgázfelhasználók körében a Magyar Energia Hivatal. A tájékoztatás szerint a több mint 20 ezer kis- és közepes felhasználót, lakossági és intézményi fogyasztót személyesen keresik fel a piackutató intézetek kérdezőbiztosai.

A tavalyinál többen, mintegy 28 ezren keresték fel az idei Farmer Expót a Debreceni Egyetem agrárcentrumában. Vaszkó László vásárigazgató elmondta: az ország legnagyobb évente megtartott mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállításán háromszáz hazai és külföldi kiállító várta a látogatókat. Hozzátette: a külföldi gazdák közül a legtöbben Romániából, illetve Ukrajnából érkeztek, de horvát, arab és olasz üzletemberek is felkeresték az expót.

Már több mint 25 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultaknak az Összefogás Vonalán, a 17-49-es hívószámon, 4 nappal a segélyakció zárása előtt. A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság közlése szerint ez 125.505 tárcsázást és sms-t jelent. A kormány a beérkező felajánlásokat a Katolikus Karitász, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével juttatja el a bajba jutottakhoz.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Mérnök munkatárs (KÜRT Zrt.)
Értékesítő (Budapesti cég)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz