belföld

Schmitt Pálnak nem kellenek Sólyom László emberei

2010. augusztus 2., hétfő 15:37     InfoRádió
A Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársainak 90 százalékától megválik a pénteken a Sándor-palotába költöző Schmitt Pál - értesült az InfoRádió. Az elbocsátandó hivatali dolgozók többsége már meg is kapta a felmondólevelét. Sólyom László leköszönő államfő még nem döntötte el, hogy "volt elnökként" mit csinál a következő években.
 

1

Jelentős, mélyreható változást tervez a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezetében Schmitt Pál. Az InfoRádió értesülései szerint a pénteken hivatalba lépő államfő a több mint 50 fős intézménynek mindössze 5-6 munkatársát tartaná meg, a dolgozók mintegy 90 százaléka már megkapta, vagy a napokban kapja meg a felmondólevelét.

Új lesz a struktúra
Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője szerint a változtatásokra azért van szükség, mert az elnöki hivatal egy más struktúrában fog tevékenykedni. Kiemelte: az újonnan megválasztott köztársasági elnök nagyra becsüli azt a munkát, amit az elmúlt öt évben Sólyom László és munkatársai végeztek az ország és a nemzet érdekében.
Mint mondta, a ciklusváltás követően azok a közvetlen munkatársak, akik Schmitt Pál munkáját fogják segíteni augusztus hatodikától a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai lesznek. Ezek az emberek érhető okokból új emberek, és azok a munkatársak, akik eddig Sólyom László munkáját segítették a későbbiekben ugyanebből az okból kifolyólag nem tudnak munkát vállalni a hivatalban - jelentette ki.
A ház üzemeltetése terén dolgozók továbbra is az elnöki hivatal alkalmazottjai lesznek - tette hozzá.
Elmondta, hogy Tari Sándor hivatalvezetőn keresztül Vajna Márton, a KEH jövendő külügyi hivatalvezetője és ő maga intézte a hivatal átadás-átvételét. (MTI)
Az információkat megerősítette a hivatal Stratégiai és Kommunikációs főosztályvezetője is, aki elmondta, vezetői posztokon senki nem marad a helyén. Azon túl, hogy Schmitt Pál vélhetőleg a saját embereivel tölti majd fel a hivatalt, egyelőre nem tudni, hogy várható-e komoly szervezeti átalakítás az intézményben.

Szerettük volna megtudni, miért mondott fel a leendő elnök több mint 40 embernek, de sem őt, sem a munkatársait nem értük el.

Bár még csak augusztus 6-tól lesz államfő Schmitt Pál, már korábban több támadás érte a személyét. Elnöki szerepfelfogása még nem ismert, de korábban kifejtette, hogy nem akar a törvényhozási munka gátja lenni. Az ellenzék ezt máris úgy fordította le, hogy megszűnik a kormány fölött a demokratikus kontroll.

Más oldalról is támadták a leendő államfőt. Ugyan még Schmitt Pál az Országgyűlés elnöke, de a napokban már Lezsák Sándor jár el helyette első alelnökként. Az ő feladata lesz az is, hogy az utolsó napon elfogadott törvényeket elküldje a köztársasági elnöknek aláírásra. Ha pedig kivárja a törvényben erre meghatározott legkésőbbi időpontot, akkor már nem Sólyom László, hanem Schmitt Pál írhatja alá államfőként az ellenzék által alkotmányellenesnek tartott több jogszabályt. A szocialisták úgy látják, hogy Sólyom László biztosan az Alkotmánybírósághoz küldene több törvényt, például a médiaszabályozást és a gazdasági törvénycsomagot, Schmitt Pál viszont szerintük nem fogja.

Kérdés, hogy a leköszönő köztársasági elnök hogyan képzeli el a jövőjét. Korábban Sólyom László a Heti Válasznak azt mondta, jövendőbeli feladatainak egyike, hogy beletanuljon a "volt elnök" szerepébe. Pártpolitizálni nem akar, de nem zárta ki, hogy aktív közéleti tevékenységet folytat majd. Erre lehetősége is lesz a jövőben, egy a napokban elfogadott törvény ugyanis a kétfős titkárság és a gépkocsi-használat mellett százmilliós nagyságrendű költségvetési forrást is biztosít a számára, és a korábbi elnököknek, hogy egy-egy általuk preferált témát intézményesítsenek. Kumin Ferenc az InfoRádiónak azt mondta, elnök egyelőre nem döntötte el, hogy ezt igénybe veszi-e.
Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
AP Analyst (BP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz