belföld

Felfüggeszti párttagságát a szocialista polgármester

2010. július 29., csütörtök 9:19     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Felfüggeszti párttagságát és függetlenként indul az október 3-ai önkormányzati választáson Hajdu László a XV. kerület eddigi szocialista polgármestere.
 

1

Hajdu László döntését csütörtökön az MTI-nek azzal indokolta, hogy pártszervezetében megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla.

A politikus, aki 16 évig egyéni parlamenti képviselő volt, húsz éve helyi képviselő és 14 éve polgármester a kerületben azt hangoztatta: lelkileg baloldali és szocialista marad továbbra is, ám úgy látja: a hagyományos baloldali értékeket nem tudja az MSZP-n belül képviselni.

Elmondta, 2006-ban indult el a "darálás" a pártjában, azóta folyamatos megaláztatások érik. Közölte, 2006 tavaszán a párt budapesti vezetői közül többen egy veresegyházi kocsmában tartott titkos találkozón, az ő távollétében döntöttek a helyi pártelnök és az ő leváltásáról.

Hozzátette: később annyi embert "igazoltak át" a helyi pártszervezethez, ahányra szükség volt a leváltások megszavazásához.

Hajdu László szerint "az MSZP csúfos vereség előtt áll" a kerületben, és ő nem akar ehhez asszisztálni. Mint mondta, ezért döntött úgy, hogy a hagyományos baloldali értékeket képviselve függetlenként méretteti meg magát az októberi polgármester-választáson. (Az MSZP Tóth Imre helyi képviselőt indítja a megmérettetésen.)

Jelezte: nemcsak ő, hanem számos más régi párttársa is elhagyta az MSZP-t.

Hajdu László közölte azt is, számos civil szervezet támogatja majd a jelöltségét, és ezek közül az egyik listát, és valamennyi választókerületben jelöltet is állít majd.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.09. 19:00
2012.02.09. 19:00
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Transportation Manager (Randstad Hungary Kft.)
Brand Manager (FMCG) (Karrier Hungária Kft.)
IT - Rendszerszervező (WELT 2000 Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz