belföld

Tanúként hallgatja ki a rendőrség Demszky Gábort - lapszemle

2010. július 27., kedd 7:07     Lapszemle
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Magyar Nemzet értesülése szerint főpolgármestersége huszadik évében elértek Demszky Gáborhoz az önkormányzat cégeinél zajló nyomozások szálai: az SZDSZ-tagságát a nyáron megszüntető politikust kedden délelőtt a Főkert Zrt. ügyeiben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói hallgatják ki tanúként.
 

1

A lap úgy tudja, hogy a 2010. június 7-én hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárásban a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának rendőrei elsősorban a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a közszolgáltató tulajdonában álló gazdasági társaságokról és a főváros által átadott pénzek felhasználásáról faggatják majd Demszkyt. A főpolgármester kihallgatásán feltehetően az is téma lesz, hogy a Főkert és leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki az önkormányzat tulajdonából.

A Népszabadság szerint az újautó-értékesítés jelentős visszaesése miatt a biztosítók új konstrukcióban és módszerekkel igyekeznek eladni cascotermékeiket. Az eddiginél nagyobb figyelmet kap az év végi kötelezőkampány és a használt járművek piaca is.

Az Index azt írja, hogy egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a Magyarországon forgató Anthony Hopkins rosszullétéről. Az biztos, hogy mentőt hívtak hozzá, de az Állami Egészségügyi Központba végül nem érkezett meg. Kérdés, hogy egyáltalán szükség lesz-e kórházi kezelésre.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy az energiaipari beruházók a szélparkok létesítésére kiírandó új tenderre várnak. Az országban 300 megawattnyi beépített szélkapacitás működik, 1.100 megawattnyira érkezett ajánlat a szakminisztérium (NFM) által visszavont tenderre, és további 700-800 megawattnyi lenne telepíthető a kiadott szakengedélyek alapján. Az NFM szerint is kellenek a szélerőművek, de az újonnan létesülőknek a kormány fejlesztéspolitikai céljait kell segíteniük.

A Pénzcentrum.hu arról tudósít, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala összegyűjtötte, mennyi a minimálbér Európa egyes országaiban. Nem meglepő módon Luxemburgban a legmagasabb, Bulgáriában a legkevesebb a munkavállalóknak fizethető legalacsonyabb bér.
Hanganyag: Herczeg Zsolt
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Ingatlan tanácsadó (Otthon Centrum)
Financial Controller (Arthur Hunt Kft.)
Network Engineer (Hays Hungary)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz