belföld

Wéber: A Fidesz-henger megállíthatatlan

2010. július 27., kedd 6:42     InfoRádió
Wéber Attila szociológus szerint a Fidesz-henger megállíthatatlan lesz az október 3-i önkormányzati választásokon. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy az MSZP elmúlt egy éve zavaros, ennek látható jele, hogy a pártok közül egyedüliként még főpolgármester-jelöltet sem tudott állítani.
 

1

Nem valószínű, hogy a Fidesz-hengert az októberi önkormányzati választásokig meg lehet állítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila szociológus.

Az MSZP számára nem jó jel, hogy egyedüli parlamenti pártként még nem tudott hivatalosan főpolgármester-jelöltet állítani - vélekedett a szakértő, aki szerint ez a folyamat már több mint egy éve húzódik, és zökkenők, zavaros momentumok tarkítják az ügyet.

A szocialistáknál komoly belső viták vannak a főpolgármester-jelölt állítása kapcsán, és ezek a nyilvánosságban is megjelennek - tette hozzá Wéber Attila.

A szociológus kiemelte: nehéz megítélni, hogy az MSZP mit érhet el az őszi önkormányzati választásokon. Az új választási rendszer nincs kipróbálva, nem tudni, hogy a Seres Mária vezette Civil Mozgalom, a Tisztelet Társasága és a Kapolyi László nevével fémjelzett szociáldemokraták esetleges együttműködése mennyi szavazatot visz el az MSZP-től, és egyelőre azt sem tudni, hogy a szocialisták találnak-e olyan civil jelöltet a fővárosban, akinek sikerül megakadályozni a párton belüli eróziót - fejtette ki.
Hanganyag: Ignáth Márk



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Sales Representative (Adecco Kft.)
Rendszergazda (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz