belföld

Újra lehet buktatni az alsó tagozatban

2010. július 5., hétfő 20:34     InfoRádió
Szeptember elsejétől újra évismétlésre lehet kötelezni az alsó tagozatos diákokat, kivéve az első osztályosokat, az Országgyűlés ugyanis elfogadta az erről szóló törvénymódosítást. Az oktatási államtitkár és a pedagógusok nagy része is úgy látja, hogy az eddigi rendelkezés rontotta a diákok teljesítményét, és megalázta a pedagógusokat.
 

1

Még kereszténydemokrata képviselőként nyújtotta be május végén a közoktatási törvény módosítását az azóta már az oktatást azóta irányító Hoffmann Rózsa. Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a változtatást, melynek következtében szeptember elsejétől újra lehetőségük van a pedagógusoknak arra, hogy évismétlésre bocsássák az alsó tagozatos diákokat.

Hoffmann Rózsa államtitkár korábban az InfoRádiónak azt mondta, nem volt életszerű, hogy a pedagógus a szülő beleegyezésével buktathatta meg a rosszul teljesítő diákot, az eddig hatályban lévő szabályozás ugyanis így szólt.

"Ennek olyan következménye volt, hogy kisgyerekek és szülők szemtelenül a tanár arcába vágták, hogy úgyse tehet semmit, minek teljesítsem a kötelességemet, minek tanuljak szorgalmasan, úgysincs következménye. Ennek a következmény-nélküliségnek szeretnénk véget vetni" - fogalmazott.

Az első osztályosokat továbbra sem lehet buktatni, Hoffmann Rózsa szerint azért nem, mert legalább két év kell ahhoz, hogy egy általános iskolás diák "utolérje magát" az óvoda után.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hét évet várt arra, hogy megszülessen ez a módosítás, Kerpen Gábor, az érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak azt mondta, senkinek sem volt jó az eddigi rendszer.

"Egyrészt megalázó helyzetbe hozta a pedagógusokat, hiszen szakmai döntést nem hozhattak. Másrészt a szülőket is nagyon nehéz helyzetbe hozta, hiszen egy szülő nem mondja ki jó szívvel a gyerekéről, hogy ismételjen évfolyamot" - hangsúlyozta.

Kerpen Gábor nem tart attól, hogy mostantól tömegesen évismétlésre bocsátanák az alsó tagozatosokat, hiszen a buktatás azelőtt is csak a végzősök maximum3három százalékát érintette. A PDSZ elnöke megjegyezte, akik az elmúlt hét évben a rossz teljesítményük ellenére léphettek előre, így tartós hátrányba kerültek.
Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
AP Analyst (BP)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz