belföld

Retkes Attila: az MDF és az SZDSZ meg fog egyezni

2010. március 21., vasárnap 17:41     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a párt Választási Operatív Testületének vasárnap délutáni ülése előtt kijelentette: biztos abban, hogy az SZDSZ és az MDF meg fog egyezni az országos és a budapesti lista kapcsán "az apróbb részletkérdésekben".
 

1

A politikus a szabaddemokraták székházánál várakozó újságíróknak elmondta: abban is biztos, hogy a listák bejelentése a két párt közös akaratát fogja tükrözni.

Szentkuti Károly, az SZDSZ Győr-Sopron-Moson megyei elnöke kérdésre úgy fogalmazott, az MDF országos választmányának szombati döntése eltér az előzetes megállapodástól, ezt a helyzetet kell megtárgyalniuk. Skaliczki Andrea, az országos tanács elnöke csak annyit mondott: nem ismeri az MDF által meghozott döntés részleteit, ezért azokat most szeretnék megtudni. Hozzátette: azok az információk, amelyeket a listák első helyeiről tudnak, lehetőséget adnak arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum betartsa az eredeti megállapodást.

Ikvai-Szabó Imre fővárosi főpolgármester-helyettes a kérdéseket azzal hárította el, hogy a pártelnök nyilatkozik.

Retkes Attila korábban azt mondta az MTI-nek, hogy az SZDSZ Választási Operatív Testülete vasárnap azért ül össze, hogy megtárgyalja az MDF országos választmánya által szombaton elfogadott országos és területi listákat. Az SZDSZ elnöke kitért arra is, hogy ezt követően a két párt vezetői még az este folyamán közös tárgyalóasztalhoz ülnek.

Az MTI más szabad demokrata forrásokból úgy tudja, hogy az SZDSZ a vasárnap esti megállapodás feltételeként azt akarja szabni, hogy a fővárosi listán Bokros Lajos mögött Ikvai-Szabó Imre kapja meg a második helyet. Így viszont az MDF-es Debreceni József egy hellyel hátrébb szorulna.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
C++ programozó (A&D) (evosoft Hungary Kft.)
Sales Executive (VAT Systems Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz