belföld

Visszalép az MCF Szabolcs megyei jelöltje

2010. március 21., vasárnap 17:21     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Visszalép, és nem indul az országgyűlési választásokon Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese, aki csütörtökön még azt mondta: a roma párt elnökével "becsületből" méretteti meg magát; így a roma szervezetnek csak egyetlen jelöltje, az elnök indulhat.
 

1

A roma politikai tömörülés vezetése csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem állítanak országos listát, és az általuk összegyűjtött ajánlószelvényeket (közlésük szerint 23 ezret) a sajtótájékoztató után újságírók előtt elégették.

Az MCF színeiben Kolompár Orbán elnök a Borsod megye 5-ös számú választókerületében, azaz Ózdon és környékén méretteti meg, nyilvántartásba is vették hivatalos jelöltként.

Balog József elnökhelyettes a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indult volna egyéni képviselőként saját pártjuk színeiben. Ajánlószelvényeit, - elmondása szerint - 850 darabot pénteken leadta, de mint azt az MTI-vel vasárnap közölte: visszalép, és nem indul a voksoláson.

A roma politikus, aki az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese is, döntését azzal indokolta, hogy a Szabolcs megyében megerősödött a "szélsőjobbik", és amennyiben ő is elindulna a választásokon, csökkentené a demokratikus pártok esélyeit, amelyek a Jobbik ellenfeleként lépnek fel.

Január elején Kolompár Orbán még azt közölte, hogy mintegy 150 egyéni választókerületben kívánnak jelöltet állítani.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz