Délután 4 órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz felelőssége, hogy Magyarország ma kishitű; az ellenzéki párt úgy véli: a volt kormányfő a gyűlöletpolitizálás szimbóluma. Hivatalosan is megnyílt a 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A nap legfontosabb hírei.
Megvannak a jelöltekÖsszesen 834-en adták le ajánlószelvényeiket a délután 4 órai határidőig, vagyis ennyien szeretnének indulni az áprilisi országgyűlési választáson. Négy évvel ezelőtt 998 egyéni jelölt indult a voksoláson. Az adatok folyamatosan frissülnek a www.valasztas.hu oldalon. Az eddigi információk szerint három párt, a Jobbik, a Fidesz és az MSZP indít mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet.
Gyurcsány értékeltElismerte szerepét a kormányát ért kudarcokban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A szocialista politikus a budapesti Körcsarnokban a Demokratikus Charta felkérésére elmondott értékelő és iránymutató beszédében azt mondta: az elsősorban az oktatás és egészségügy radikális átalakítására vonatkozó progresszív reformtörekvéseit megfelelő támogatás nélkül próbálta végrehajtani, így eleve kudarcra voltak ítélve. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a Fidesz felelőssége, hogy Magyarország ma kishitű, csalódott a múltjában és türelmetlen a jövőjét illetően. Szerinte a magyar társadalom nagy része ma jobban él, mint 8 évvel ezelőtt. Gyurcsány Ferenc a szocialisták érdemének nevezte, hogy a bérek, a nyugdíjak és a családoknak adott támogatások nagysága rohamosan nőtt 2002 és 2006 között.
Még mindig Gyurcsány irányítA Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc a gyűlöletpolitizálás szimbóluma a politikában. Navracsics Tibor azt mondta: nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP-t valójában még mindig Gyurcsány Ferenc irányítja. Úgy fogalmazott: meg kell nyitni egy új korszakot, a nemzeti ügyek politikájának korszakát. Az MDF szerint káosz van az MSZP-ben, a KDNP szóvivője pedig úgy fogalmazott: a volt kormányfőnek arról kellett volna beszélni, hová tették az ellopott közpénzt.
Betiltott NarancsvidékJogsértő az MSZP "Narancsvidék" című kiadványa, mert azon a párt nem tüntetett fel impresszumot. Az Országos Választási Bizottság délutáni ülésén elmarasztalta a szocialista pártot, és eltiltotta a további jogsértéstől, vagyis a kiadvány terjesztésétől.
Újratárgyalnák a feltételeketKormányra kerülése esetén azonnal kezdeményezné a magyar államadósság feltételeinek újratárgyalását a Jobbik. Hegedűs Tamás, a párt gazdasági és informatikai miniszterjelöltje azt mondta: a jegybankkal együttműködve jelentős kamatcsökkentést terveznek.
Országos listát tervez az LMPAz LMP sajtófőnöke szerint pártja országos listát tud majd állítani a választásokon. Hámori Hanna azt mondta: a határidő lezárultáig 95 egyéni kerületben adták le az induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt.