belföld

Pszichiátriai kezelés alatt állt a tényői családgyilkos - hírösszefoglaló

2010. március 16., kedd 21:41     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Családi tragédia áll a tényői gyilkosságok hátterében; a 36 éves családfő ölte meg feleségét és két kislányát. Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárdos adócsalást derítettek fel a hatóságok. Üsztöke Botondot választották a Magyar Turizmus Zrt. elnökévé.
 

1

Családi tragédia áll a tényői gyilkosságok hátterében; a nyomozók szerint a 36 éves családfő ölte meg feleségét, valamint 5 és 8 éves kislányát, majd önmagával is végzett. Szabadfi Árpád, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta: a férfi testvére találta meg a családot vérbe fagyva tegnap kora este, miután telefonon nem érte el őket. A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával. Azt még vizsgálják, mi állhat a tragédia hátterében, de az biztos, hogy a férfi pszichiátriai kezelés alatt állt.

Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség a március 10-én végrehajtott akcióban. A hatóság nem kívánta megerősíteni, hogy az érintett vállalkozás az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. Az eddigi nyolc gyanúsítottból heten előzetes letartóztatásban vannak. Korábban a Népszabadság azt írta: az Eclipse 2007 és 2009 között 8,1 milliárd forint értékű állami megbízást nyert el, de adót nem fizetett.

A Fidesz még nem döntött arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e egy miniszterelnök-jelölti vitán - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője. Navracsics Tibor a Fidesz elnökségi ülése után úgy fogalmazott: egyelőre nem látják, ki lenne a vitában résztvevő másik fél. Az ellenzéki politikus alaptalannak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Orbán Viktor nem indul országjárásra.

A versenyképesség és a szolidaritás összehangolását nevezte a legnagyobb kihívásnak a válságkezelésnél az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy Attila úgy vélte: a szocialisták helyesen cselekedtek, amikor egy éve az azonnali válságkezelés mellett döntöttek.

Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint adócsökkentéssel, illetve egyszerűbb és átlátható adórendszerrel 4 év alatt a GDP 39 százalékáról 10 százalékponttal csökkenthető az adócentralizáció. Az egykori pénzügyminiszter egy budapesti rendezvényén azt mondta: nem tartható a most kitűzött, eredményszemléletű, GDP arányosan 3,8 százalékos hiány.

A Lehet Más a Politika szerint a kistelepülési önkormányzatok fejlesztéseit kellene finanszírozni a Balatonring megépítésére szánt 15 milliárd forintos hitelkeretből. A parlamenten kívüli párt, amely korábban ésszerűtlennek tartotta a motorverseny-pálya beruházást, nyílt levelében arra kérte a Magyar Fejlesztési Bankot, tegyen javaslatot a kormánynak a keret felhasználására.

Az üzleteken kívül sertéstelepeken és országutakon is lesznek ellenőrzések az április 4-éig tartó húsvéti élelmiszer-vizsgálatoknál - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára. Süth Miklós az InfoRádióban felhívta a figyelmet arra, hogy a kiemelt ellenőrzési időszakban főként a sonka és a tojás minőségét vizsgálják. Hozzátette: az ellenőrzés kiterjed az állatjóléti előírások betartására, a takarmányok összetételére és a vendéglátóipari egységekre is.

Üsztöke Botondot választották a Magyar Turizmus Zrt. elnökévé. A szállodaipari szakember - aki korábban is volt már a nemzeti marketingszervezet elnökségének tagja - főállásban saját szállodai menedzsment cégét irányítja, emellett a Hotel Karos Spa vezérigazgatója is. A Magyar Turizmus Zrt. korábbi elnöke, Niklai Ákos, személyes okokra hivatkozva március 5-én mondott le a posztról.

Megszüntette a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesének előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, ezzel egyidejűleg Regőczi Miklóst ismét házi őrizetbe helyezte április 16-ig. A BKV-ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását február 15-én rendelték el.

Meghosszabbították az emberölés előkészületével gyanúsított pécsi egyetemista előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság. A 22 éves férfi a gyanú szerint válogatás nélkül akart 22 embert megölni a saját egyetemén vagy egy fővárosi bevásárlóközpontban. A fiatalembernek sportlövőként volt egy 9 milliméteres Parabellum típusú fegyvere, és a rendőrség szerint már több mint másfél éve készült a mészárlásra.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
Data Warehouse Expert (Euronet Worldwide Inc)
Orvoslátogató (Medico Uno Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz