belföld

Sólyom László: Szerbia kisebbségi politikája példát mutat a többi kárpát-medencei állam számára - hírösszefoglaló

2010. március 14., vasárnap 21:21     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A köztársasági elnök szerint Szerbia kisebbségi politikája példát mutat a többi kárpát-medencei állam számára. Újabb pert indítanak Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen hétvégi kijelentései miatt. Magyarországon is forgalomba került a lisztérzékeny gyerekekre veszélyes osztrák bébiétel
 

1

Példamutatónak nevezte Szerbia kisebbségi politikáját vajdasági látogatásának harmadik napján a köztársasági elnök. Sólyom László Újvidéken találkozott Borisz Tadics szerb elnökkel. A köztársasági elnök kiemelte: a belgrádi kormány a többi között azzal is példát mutat a többi kárpát-medencei államnak, hogy elismerte a kisebbségi jogokat és a kulturális autonómiát, valamint engedélyezte a nemzeti tanácsok felállítását. Sólyom László arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak foglalkoznia kell a kisebbségi konfliktusokkal. Borisz Tadics szerb elnök közölte: a kormány tervei szerint még az idén kiépítik az autópályát Horgosig a vajdasági infrastruktúra fejlesztés részeként.

Egy új kiegyezés és a nemzeti egység érzésének szükségességéről beszélt Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Szépművészeti Múzeumban, ahol a nemzeti ünnep alkalmából kulturális kitüntetéseket adott át. A köztársaság elnök által adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 14-en, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 39-en, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét 57-en, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet 35-en, míg Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet 22-en vehettek át.

A szabadság a törvényesség rendjén valósul meg - hangsúlyozta a március 15-ei ünnep alkalmából rendezett veszprémi megemlékezésen a Fidesz alelnöke. Kósa Lajos a Színházkertben, a Petőfi-szobornál tartott ünnepségen emlékeztetett arra, hogy 1848-ban a felelős politikusok az Országgyűlésben fogadtatták el az áprilisi törvényeket és Kossuth Lajos is ott hirdette ki a forradalom győzelmét. Nem sokkal később Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót Fő terén arról beszélt, hogy március 15.-e szabad megünneplése az egyik legújabb vívmány.

Békés, nyugodt március 15-ére készül a rendőrség; a hatóságoknak nincs információjuk arról, hogy bárki rendzavarásra készülne a nemzeti ünnepen. Az állami eseményeken kívül a főpolgármesteri hivatalnak és a kerületi önkormányzatoknak is lesznek külön megemlékezései, továbbá több pártrendezvényt is tartanak. --- Budapesten a március 15-éhez kapcsolódó rendezvények miatt több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani.

Jogi lépést tesz rágalmazásért a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, aki szerint a jelenleg házi őrizetben lévő Antal Attila hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására cége még több megbízást kapott. Korábban valótlannak nevezte Antal Attila Magyar Nemzetben megjelent állításait a főpolgármester is. Demszky Gábor közölte: megteszi a szükséges jogi lépéseket a BKV házi őrizetben lévő, volt vezérigazgatója ellen. Ügyvédhez fordul Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatója is az interjúban a végkielégítésére vonatkozó kijelentések miatt.

Magyarországon is forgalomba került a lisztérzékeny gyerekekre veszélyes osztrák bébiétel. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közleménye szerint 4-féle Milupa Aptamil nevű tejpép kerülhetett a magyar polcokra, melynek csomagolásán tévesen szerepel a gluténmentes felirat A tájékoztatás szerint a gyártó már megkezdte az érintett termékek visszahívását.

A termőföld-vásárlási moratórium meghosszabbítását kéri az Európai Uniótól Szlovákia - jelentette be a pozsonyi kormány mezőgazdasági minisztere. Szlovák lapok szerint a miniszter az úgynevezett régi uniós tagállamok követelésére reagált, amely szerint 2013 után is maradjon meg a különbség az agrártámogatások területén a 15 régi tagállam és az ezredforduló után csatlakozott újak között.

Az Egyesült Államok észak-keleti partvidékén több százezer ember maradt áram nélkül az orkánerejű szélvihar és a heves esőzés miatt. Az ítéletidő főként Pennsylvania, New Jersey, New York és Connecticut államban okozott gondokat, a térségben 3 ember vesztette életét.

Thaiföldön csaknem 100 ezer tüntető követelte a parlament feloszlatását és új választások kiírását. A bangkoki megmozduláson a 2006-ban korrupció vádja miatt megbuktatott, majd külföldre menekült volt kormányfő, Thakszin Sinavatra hívei vettek részt.

Rómában 4-en meghaltak, amikor tűz ütött ki egy szórakozó helyen. A tűzoltók szerint a hangosító berendezés kábele gyulladt meg, ráadásul a vészkijáratok is zárva voltak. A diszkóban összesen 30-an voltak a baleset idején.

A Richter-skálán mért 6,6-es erősségű földrengés volt Japán északi részén. Sérültekről, károkról nem érkezett jelentés, és szökőár-riadót sem rendeltek el.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
HR Associate (Reed Recruitment)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz