belföld

A magyar nyelvű oktatás fontosságát emelte ki vajdasági látogatásakor Sólyom László

2010. március 13., szombat 23:02     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Valótlannak nevezte Antal Attila Magyar Nemzetben megjelent állításait a főpolgármester. A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta vajdasági látogatásának második napján a köztársasági elnök. A nap hírösszefoglalója.
 

1

Valótlannak nevezte Antal Attila Magyar Nemzetben megjelent állításait a főpolgármester. Demszky Gábor közleményében azt hangsúlyozta: megteszi a szükséges jogi lépéseket a BKV házi őrizetben lévő, volt vezérigazgatója ellen. Antal Attila a Magyar Nemzet mai számában megjelent interjúban azt mondta: a főpolgármesternek a négyes metró-beruházás ügyében a legnagyobb és legegyértelműbb a felelőssége, a többi között azért, mert nem volt egységes projektvezetés. A BKV volt vezérigazgatója arról is beszélt: volt olyan eset, amikor a főpolgármester telefonon egy konkrét cégtől meghatározott termék beszerzésére kérte. -- Demszky Gábor cáfolta Antal Attila állításait és közleményében hangsúlyozta: a 4-es metró kivitelezői struktúrájáról nem ő, hanem a Fővárosi Közgyűlés és a kormány döntött még 1997-98-ban. Közben Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatója is közölte: ügyvédhez fordul utódja, Antal Attila Magyar Nemzetben megjelent, végkielégítésével kapcsolatos kijelentései miatt.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság az Eclipse-ügy hét érintettjét, akiket szerdán vettek őrizetbe adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője a gyanúsítottak személyéről nem beszélt, és nem kommentálta a távirati irodának azt az értesülését sem, amely szerint a hét ember között van az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetője is. A Népszabadság azt írta: az Eclipse vezetői és segítői fiktív számlákkal és pénzügyi műveletekkel 1 milliárd 350 millió forint áfa- és 636 millió forint társaságiadó-fizetési kötelezettség alól bújtak ki.

A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta vajdasági látogatásának második napján a köztársasági elnök. Sólyom László a szerbiai Nagybecskereken úgy fogalmazott: szükség van magyar nyelvű óvodákra és bővíteni kell a magyar nyelvű felsőfokú képzés körét is. Az államfő fontosnak nevezte a szerbiai magyar nyelvű iskolák megfelelő tankönyvellátását. Sólyom László Újvidéken többek között tárgyalt Egeresi Sándorral, a vajdasági tartományi képviselőház elnökével. A találkozón az államfő a magyarok megfelelő arányú képviseletét szorgalmazta a helyi államigazgatásban, és szó volt a Duna-stratégiáról is.

Átadták a Kiváló és Érdemes Művész, valamint a Babérkoszorú díjakat a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. Az idén 4 Kiváló, 16 Érdemes Művész díjat, illetve 4 Magyar Köztársaság Babérkoszorúja elismerést adott át Molnár Csaba kancelláriaminiszter, a Művészeti Díj Bizottság elnöke és Hiller István oktatási és kulturális miniszter Budapesten. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjban részesült Bodnár Erika és Tímár Éva színművész, Fokanov Anatolij, a Magyar Állami Operaház magánénekese és Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti igazgatója. Érdemes Művész lett többek között Venczel Vera, Lorán Lenke, Szervét Tibor, Beregi Péter, Csuja Imre, Fekete Ernő színművészek; Korcsmáros György színművész, rendező, Halasi Imre rendező és László Attila zeneszerző, gitárművész. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjban részesült Aczél Géza, Marno János, Térey János és Turczi István író, költő.

Megkezdődött Vancouverben a X. téli paralimpia; a seregszemlén 44 ország 507 versenyzője vesz részt, akik 64 számban mérik össze tudásukat. A programba két új szakág is bekerült, ugyanis először osztanak érmeket lesiklásban és műlesiklásban az alpesi síversenyekben. Eddig a jegyek 70 százaléka, vagyis mintegy 184 ezer belépő talált gazdára. A magyar színeket két alpesi síelő, Koleszár Balázs és Dani Gyöngyi képviseli.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.09. 19:00
2012.02.09. 19:00
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Tesztmenedzser (Volksbank Zrt.)
Area Sales Manager (Karrier Hungária Kft.)
PR Manager (Raiffeisen Bank Zrt.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz