belföld

Stumpf: Az emberek már tudják, kik a hőzöngők

2010. március 9., kedd 15:12     InfoRádió
A közrend és a gazdaság azonnali rendbetételén kívül egy, akár 2025-ig tartó stratégia kidolgozását is várja az új kormánytól a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István a szocialista-liberális kormányzás nyolc évét elemző könyv bemutatóját követően az InfoRádiónak azt mondta: az emberek most már józanul meg tudják különböztetni a hőzöngőket és a cselekvőket.
 

1

Az új kormánynak egy középtávú tervet kell vázolnia, ami legalább 2020-2025-ig tartalmazza a nemzetfejlesztési stratégiát, emellett beszélnie kell arról, hogy a válságból hogyan lehet kilábalni - mondta az InfoRádiónak Stumpf István.

A Századvég Alapítvány elnöke kiemelte: ki kell jelölni két-három prioritást, amit már a legelején érvényesíteni kell. Ezek közé tartozik az, hogyan lehet a közrendet, a közbiztonságot visszaállítani, miként lehet a gazdaságot működésbe hozni, és a hazai vállalkozók esélyeit javítani pozitív diszkriminációval, de közben fenntartani az ország finanszírozhatóságát - fejtette ki. Mindemellett arról is szólni kell, hogyan lehet biztosítani a generációs egyensúly megbomlásával keletkező szociális problémákat a nyugdíjrendszer átalakításával, a foglalkoztatás politika kiépítésével - tette hozzá.

Erre kidolgozható egy világos menetrend, és meg kell jelölni, amikor ellenőrizni lehet a teljesítést - vélekedett a politológus.

Stumpf István szerint nagy kihívás előtt áll az ország, bonyolult feladat vár az új kormányra, és komoly politikusi feladat tehetség kell, hogy ezt a sok kihívást egyszerre sikeresen lehessen megoldani.

Azok jutnak előre, akik a problémák megoldásával foglalkoznak, és erre Gyurcsány Ferencnek is volt esélye korábban - utalt a volt kormányfő lakossági fórumokon elhangzott beszédeire a politológus. A Századvég Alapítvány elnöke hozzátette: az emberek már meg tudják különböztetni a hőzöngőket és a cselekvőket.
Hanganyag: Németh Zoltán



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Adatrögzítő (Work Force Kft.)
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Kapcsolati munkatárs (Salesjob.hu)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz