Az SZDSZ már eltűnt, az MSZP középpártként folytathatja, ez teljesen megváltoztatja a Fidesz helyzetét is, amely 1994 óta a szocialista-szabad demokrata koalíció ellenpontjaként létezik, most viszont az egyetlen akcióképes és hiteles erő, a Jobbik lehet a legerősebb ellenzéke. Megvan a veszélye annak is, hogy jobb- és baloldal helyett kelet-európai módra a nyugatosok és a nemzetiek állnak majd egymással szemben, ami, veszélyes is lehet, ennek ellenére Tölgyessy Péter nem lenne megijedve a Jobbik áttörésétől.
Lassan célegyenesbe fordul a pártok kopogtatócédula-gyűjtési akciója, és a hivatalos adatokból az látszik, hogy a Jobbik nem veszített abból a lendületből, amelyet az európai parlamenti választási szereplés után magára szedett, az ajánlószelvény-gyűjtésben még a szocialistákat is előzik - mondta Tölgyessy Péter a
Magyar Rádióban.
Rejtőzködő szavazókA vasárnap esti adatok szerint a Jobbik százhatvannégy helyen már leadta a céduláit, azaz kilencven százalékban megvannak a jelöltjei, és ehhez nagyon sok helyen elég volt két-három nap, ami mindenekelőtt a nagyon lelkes, nagyon elkötelezett és szervezett aktivistáknak volt köszönhető - mondja Tölgyessy Péter. Egy nemrégiben megjelent Medián-felmérés szerint a párt nagyon sokat javult a korábbi mérésekhez képest, három százalékponttal van csak lemaradva a szocialistáktól, a közvélemény-kutatásokkal azonban nagyon vigyázni kell egy Jobbik típusú pártnál, nagyon könnyen lehet, hogy jóval több szavazója van, mint amit vélnek. Ez igaz lehet az MSZP-re is, ám ma ott tartunk, hogy a Jobbik megelőzheti a szocialistákat, és a nyugati világ egyik legerősebb rendszertagadó pártja lesz - teszi hozzá az alkotmányjogász.
A csalódott harmincasokA Jobbik igen nagy tekintetben még mindig regionális párt, az EP-választáson Nyugat-Magyarország aprófalvaiban, egyes városaiban, hat-tíz százalékot szerzett, míg Északkelet-Magyarország régi iparvidékein egyes helyeken harminc százalék fölé is szaladt, és mindenütt megelőzte a szocialistákat. A számok ugyanezt mutatják most is, és bár úgy tűnik, mindenütt erősödött valamit, ebben a régióban vagy háromszor erősebb, mint másutt. Ez egyébként egy régi hagyomány Magyarországon: 1939-ben a rendszertagadó nyilaskeresztes párt, 1945-ben a kommunista párt ugyanezeken a helyeken szerepelt a legjobban az országban - emlékeztet Tölgyessy. Az is egyértelmű, hogy a Jobbik szavazóinak nagy része a rendszerváltás idején felnőtt, és abban hatalmasat csalódott harmincasok generációjából kerül ki, ami nagyon kemény kritikája az új, szabad demokratikus piaci Magyarországnak. A Jobbik átfogja az egész társadalmat, nem lehet azt mondani, hogy az alulról jöttek, az elkeseredettek pártja. Jelöltjei kifejezetten magas státusúak, sokan már a MIÉP színeiben is próbálkoztak, sokan egykori egyetemi diákvezetők közöttük, mint ahogy az is egyértelmű, hogy az utcai megmozdulások hőseiből nem lett Jobbik-jelölt.
A baloldal büntetéseA Jobbik nyelvezete, szimbólumai, mondanivalója erős folytonosságot mutat ugyan a hagyományos magyar radikális, a két világháború közötti jobboldal nyelvével, de egyértelmű, hogy nem egy nagyra nőtt MIÉP. Ott, ahol az a legerősebb volt, a budai zöldövezetekben, nem is érte el azt az eredményt az EP-választásokon, miközben pedig országosan áttört. Tölgyessy Péter szerint a Jobbik sikerét egyértelműen a rendszerváltás kudarca, különösen pedig az utolsó négy-öt év nagy leszakadása, politikai kiúttalansága magyarázza: a Fidesz beszélt ugyan, de nem érte el céljait, emiatt pedig a közönség egy része a még nagyobb radikalizmus felé fordul. A Jobbik nyelve előtt Orbán Viktor és a jobboldali sajtó nyitotta ki ugyan az ajtót, ám akiket megszerzett szavazóinak, azok részint a fiatalok, nagyrészt pedig a szocialisták szavazói. Pedig Orbán Viktor nagyon sokat tett azért, hogy a szocialisták szavazókat megnyerje, Pozsgay Imrét, Szűrös Mátyást is folyamatosan szerepeltette, mégsem tudott áttörni, miközben a Jobbiknak ez a szocialisták legrégebbi, legjobb választókerületeinek egy részében sikerült. Teljesen egyértelmű, hogy a nagyon elkeseredett, a kormányzati alkalmatlanságot, korrupciót látó, a környező országokhoz leszakadást érző szavazó a Jobbikkal bünteti a baloldalt. És ebben a szavazóközönségben olyan düh van, hogy nem is érzi szélsőségesnek, durván radikálisnak a Jobbikot, az ennek a dühnek a kifejezése.
Az elmúlt húsz év teljes tagadásaA Jobbik nagyon sok tekintetben más, mint a hasonló nyugat-európai pártok - mondja Tölgyessy Péter. Itt is megvan ugyan a cigány-, az idegen-, a bevándorlás-ellenesség, de a Jobbik minden társadalmi kérdésre próbál valami választ adni, mondanivalójának lényege pedig az elmúlt húsz év, a létező magyar kapitalizmus teljes tagadása, és a megváltás, a szebb jövő ígérete. Programja alapján egyébként a Jobbik egyáltalán nem brutálisan radikális, sőt egy csomó ésszerű javaslata van, olyasmik mondjuk, hogy építsen például az ország több bérlakást, az egész üzenete ugyanakkor egy központú: nagyon nagy baj van Magyarországon, és nagyon nagy váltás kellene. A cigánykérdés nem döntő, de egy fontos eleme ennek a programnak - véli Tölgyessy. A leírt szövegben nehéz kifejezett nyílt rasszizmust találni, a megszólalásokban azonban jócskán akad ilyesmi, ez pedig nagyon sok embernek nagyon tetszik. Ez a területet ugyanis a baloldal tabuvá tette, miközben a magyar társadalom igen nagy része magát érzi áldozatnak, megtámadottnak, a Jobbik pedig most kimondja, amit sokáig nem lehetett: cigánybűnözésről, a munkátlan élet folytathatatlanságáról beszél, ám mindezt beleköti egy totális rendszerellenességbe, és ez a döntő mondanivaló. A Jobbik ugyanis azt mondja, hogy a következő választások egy népszavazás lesz a régi elit leváltásáról, az elmúlt húsz évről, a politikai elit bűneit pedig most meg lehet torolni, akár szegfűsek, akár narancsosak. És rengeteg ember szívesen hallja, hogy nem ő a hibás, hanem ezek a gyalázatos politikusok, akiket ha elkergetünk, minden jobb lesz. A Jobbik azt mondja, az összes párt vele szemben áll, a Fidesz is, ezek mind-mind a globalizáció oldalán lévő pártok, mindegyik liberális a maga nemében, a nemzeti érdeket pedig egyedül ő képviselheti, a nemzeti oldalt egyedül ő védi meg.