belföld

Hétszáz fölött van Chilében a halálos áldozatok száma - hírösszefoglaló

2010. február 28., vasárnap 21:31     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Chilében meghaladta a 700-at a tegnap reggeli földrengés halálos áldozatainak száma. Holnap vezetik be a regisztrációs jegyet a díjmentesen utazóknak a közösségi közlekedésben. Újraindították a világ legnagyobb részecskegyorsítóját
 

1

Chilében meghaladta a 700-at a szombat reggeli, a Richter skálán mért 8,8-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma. A dél-amerikai ország államfője televíziós beszédében azt mondta: az áldozatok száma még mindig nem végleges. A térségben azóta mintegy 120 utórengés is volt; ezek közül többnek az erőssége meghaladta a 6-os fokozatot. Az elnök szükségállapotot hirdetett ki, a magyar konzul pedig azt közölte. nem tud magyar áldozatokról, vagy sérültekről. Közben Franciaországban a legfrissebb jelentések szerint már 45 ember halálát okozta az Atlanti óceán felől érkezett szélvihar. A Nyugat-Európát sújtó ítéletidőben más országokban összesen 6-an vesztették életüket. A szél helyenként csaknem 150 kilométer/órás sebességgel tombolt. A vihar Németországon át Dánia felé közeledik.

A Kiskunsági Nemzeti Parkban zárult a köztársasági elnök 3 évvel ezelőtt kezdett országjáró sorozata. Az Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon elnevezésű túrákon Sólyom László eddig 8 helyszínt keresett fel, ez volt a 9. állomás. A mostani látogatás központi témái a természetvédelem és a vízgazdálkodás összefüggései, valamint a helyi életmód és gazdálkodás fenntarthatóságának lehetőségei voltak. A köztársasági elnök Bugacpusztán megtekintette a több mint 500 állatból álló magyar szürkemarha gulyát, majd visszatelepített természetes élőhelyére két rákosi viperát.

Továbbra is főként a belvíz okoz gondot az ország nagy részén, miközben áradások indultak el a Tisza mellékfolyóin. Szentiványi Árpád, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: jelenleg a 91 belvízvédelmi szakaszból 58-ban van készültség, két helyen, Tiszadobnál és a Körösök vidékén harmadfokú a védekezés. Országszerte már elérte a 150 ezer hektárt a vízzel borított területek nagysága.

Holnap lép hatályba a devizahiteleket korlátozó kormányrendeletnek az a része, amely maximálja a hitel/fedezet arányt. A hitelezhetőségi limiteket csak június 11-től kell alkalmazni. Szollár Domokos kormányszóvivő úgy vélte: az új rendelet kiegyensúlyozottabbá teheti a gazdasági növekedést. Az új szabályok szerint a forintkölcsönöknél a kihelyezett hitel nem haladhatja meg a fedezetként felajánlott ingatlan értékének 75, euróhitel esetében 60, más devizahitelnél pedig 45 százalékát.

Holnaptól regisztrációs jegyet kell váltaniuk a vasúton és a helyközi autóbuszjáratokon díjmentesen utazóknak a belföldi forgalomban. Hónig Péter közlekedési miniszter korábban azt mondta: a változtatás célja, hogy nyomon követhetők legyenek a közösségi közlekedéshez kapcsolódó díjmentes utazások, amelyekről jelenleg csak becslések vannak. Hozzátette: a díjmentesen utazókat - vagyis a hatévesnél fiatalabbakat és a 65 évesnél idősebbeket, - július 1-ig nem büntetik meg, ha nincs regisztrációs jegyük.

Elfogta és előállította a rendőrség a nyíregyházi katolikus gimnázium kollégiumában szombaton történt verekedés két gyanúsítottját. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: azonosítottak egy harmadik verekedőt, egy középkorú férfit, akit más hatóság is köröz; ellene elfogatóparancsot adtak ki. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a nyíregyházi kollégiumba 4 ember rontott be, majd három, 16 és 19 év közötti diákot bántalmaztak.

Ausztriában elismerte felelősségét a listeria baktériummal fertőzött sajtot készítő cég. A termék az elmúlt évben hét ember, 5 osztrák és 2 német állampolgár halálát okozta. A Prolactal vezetése úgy fogalmazott: 2009-ben hibát követtek el a termelés és a minőségellenőrzés során; a fertőzést egy megváltoztatott baktérium-kultúra okozhatta. A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal korábbi tájékoztatása szerint Magyarországra nem érkezett a sajtból.

A legújabb madridi bejelentés szerint a Baszk Haza és Szabadság szakadár szervezet katonai vezetőjét, egyben legfőbb parancsnokát fogták el reggel Franciaországban. A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint a férfi az ETA ötödik vezető beosztású tagja, aki 2008 óta a hatóságok kezére került. Az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván a baszk szakadár szervezetet, amely 40 éve folytat fegyveres harcot a független Baszkföldért, és több mint 800 ember haláláért felelős.

Újraindították a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetőjét. A világ eddigi legkomplexebb berendezése a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat igyekszik újraalkotni.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
HR Associate (Reed Recruitment)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz