eur:
394.12
usd:
364.9
bux:
65498.37
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Érthetetlen: megint kikapott Guardiola Cityje - már nem is második

A listavezető Liverpool simán nyert, az üldöző Manchester City ugyanakkor kikapott a Boxing Day-en, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos, december 26-i játéknapján, a 19. fordulóban.

A Liverpoolban az ezúttal büntetőből eredményes egyiptomi Mohamed Szalah - az előző idény gólkirálya - már tizedik különböző Premier League-mérkőzésén talált be, ez pedig több, mint amit bárki más fel tud mutatni a szezonban.

Jürgen Klopp csapatának előnye hétpontosra duzzadt az eddig második Manchester Cityvel szemben, ugyanis a címvédő manchesteriek egymás után másodszor is kikaptak, ezúttal a Leicester City otthonában. Josep Guardiola együttese Fabian Delph kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a találkozót.

Claude Puel Leicesterje a legutóbbi fordulóban a Chelsea fölött diadalmaskodott, így egymás utáni második győzelmét aratta a legjobb hat közé tartozó együttesek ellen.

Az ellenfelét ismét kiütő, hatpontos hátránnyal már második Tottenhamben a fiatal, mindössze 21 éves szélső védő, Kyle Walker-Peters három gólpasszt is kiosztott, míg a dél-koreai Szon Hung Min - aki az előző fordulóhoz hasonlóan duplázott - legutóbbi kilenc bajnokiján hét gólnál és öt gólpassznál jár.

A Manchester United kispadján második meccsén is győzött Ole Gunnar Solskjaer: a Vörös Ördögök ezúttal a Huddersfield ellen nyertek hazai pályán 3-1-re. Az MU világbajnok középpályása, Paul Pogba két gólt szerzett, így Solskjaerral a kispadon két meccsen nyolc lőtt gólnál jár a csapat: az azt megelőző 17 bajnokin 29-szer találtak be az ellenfelek kapujába.

Az Everton a védő létére kétgólos francia Lucas Digne vezérletével összesen ötször volt eredményes a Burnley othonában.

Premier League, 19. forduló:

Burnley-Everton 1-5 (1-3)

Crystal Palace-Cardiff City 0-0

Leicester City-Manchester City 2-1 (1-1)

Liverpool-Newcastle United 4-0 (1-0)

Manchester United-Huddersfield Town 3-1 (1-0)

Tottenham Hotspur-Bournemouth 5-0 (3-0)

Fulham-Wolverhampton Wanderers 1-1 (0-0)

Brighton-Arsenal 1-1 (1-1)

Watford-Chelsea 1-2 (1-1)

csütörtökön játsszák:

Southampton-West Ham United 20.45

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×