belföld

Bruck Gábor: A Fidesz-kormányzat nem lesz attól jó, hogy az MSZP-é rossz volt

2010. február 9., kedd 5:55     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Orbán Viktor Fidesz-elnök jól tette, hogy elhatárolódott a szélsőségektől és kerülte a megosztó témákat, az viszont hiba volt, hogy a programjáról semmit nem mondott múlt heti beszédében - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bruck Gábor. A kommunikációs és stratégiai tanácsadó arról is beszélt, hogy tévhitbe ringatják magukat az emberek akkor, amikor azt gondolják: a Fidesz jól fogja irányítani az országot csak azért, mert az MSZP rosszul kormányzott.
 

1

Egy civilizált országban a választási kampány olyan, mint ha néhány hétre beiratkoznánk az egyetemre, ahol terítékre kerülnek a legfontosabb teendők - véli Bruck Gábor kommunikációs szakértől, hozzátéve: a politikai pártoknak és vezetőiknek egy kampányban az a feladatuk, hogy tanítsák az embereket.

Szerinte az együttműködés kérdése is ilyen: egy pártnak nemcsak beszélni kell róla, hanem tenni is érte, ha a szavazó ezt látja, jutalmazza a politikai tömörülést, ha nem, akkor a pártnak csökken a népszerűsége.

Ebből a megközelítésből a Fidesz elnökének évértékelő beszéde csak részben mondható jónak. Pozitívuma volt a hangulata: Orbán Viktor elhatárolódott a Jobbiktól - Bruck Gábor szerint ez egy demokratikus országban elengedhetetlen -, azt hangsúlyozta, hogy nemzeti kérdésekben kell gondolkodni és kerülte a megosztó kérdéseket.

A Fidesz elnökének ugyanakkor nem volt bátorsága ahhoz, hogy konkrétumokat mondjon például arról, melyek azok a legfontosabb teendők, amelyeket az első száz napban kell elvégezni. "Amíg ez nem történik meg, addig olyannak látom őt, mint Ikaroszt, aki nem elég erős szárnyakkal szállt feljebb és feljebb, és a végén a tengerbe zuhant" - mondta a kommunikációs szakember.

Bruck Gábor hozzátette: tévhitbe ringatják magukat az emberek akkor, amikor azt gondolják, hogy a Fidesz jól fogja az országot kormányozni, csak azért, mert az MSZP rosszul csinálta ezt. A politika dichotóm természetű, általában két ellentétes álláspont közül kell dönteni úgy, hogy nincs köztes megoldás; emiatt sokan követik el azt a logikai hibát, hogy azt hiszik: ha valami rossz, az ellentéte bizonyosan jó.

E gondolkodásmód hibás voltára azonban számos példa adódik, pusztán abból, hogy a nácizmus rossz, nem következik az, hogy a kommunizmus jó. Ugyanígy az MSZP rossz kormányzásából sem következik az, hogy a Fidesz jól fogja irányítani az országot.

A szakember a párt ellenzéki szerepét elnézve nem bizakodó. Szerinte számos negatívumért az ellenzék is felelős, nemcsak a kormány. Példaként a politikai kultúra mai színvonalát hozta fel.

Hozzátette: Orbán Viktor igen nagy tehetséggel beszél arról, hogyan kell előbbre jutni, ami nagyon inspiráló - éppen annyira, mint Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök-jelölt volt 2006-ban -, de arról nem beszélt, hogy terveit hogyan akarja megvalósítani, sem arról, mit tervez a felsőoktatással, az egészségüggyel vagy például a MÁV-val, holott ezek romokban hevernek, így mindenképpen hozzá kell nyúlniuk.
Hanganyag: Exterde Tibor
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Pénztáros (wow! budapest)
Settlement munkatárs (Erste Befektetési Zrt.)
JAVA fejlesztő (MP Solutions Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz