eur:
394.43
usd:
370.69
bux:
66185.19
2024. április 16. kedd Csongor
Birmingham, 2018. október 3.Theresa May brit miniszterelnök felszólal a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben rendezett éves kongresszusán, 2018. október 3-án. (MTI/EPA/Neil Hall)
Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Kockázatokra figyelmeztet May

Theresa May szerint ha a londoni parlament elveti a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréről kidolgozott megállapodástervezetet, akkor az egész Brexit-folyamat leállhat.

A londoni alsóház szerdai vitanapján, a képviselői kérdések és azonnali kormányfői válaszok szokásos heti időpontjában Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy kizárja-e olyan forgatókönyv megvalósulását, amelynek alapján a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg.

Theresa May válaszában közölte, hogy ez nem zárható ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenlegi megállapodástervezet lehetséges alternatívája a még nagyobb megosztottság és bizonytalanság, de

a kockázatok között lenne az is, hogy "egyáltalán nem lesz brexit".

A kormányfő alig burkoltan utalt arra, hogy ezt a megállapodástervezetről szóló, decemberben esedékes parlamenti szavazással összefüggésben hangsúlyozza.

Theresa May rövid időn belül másodszor fejti ki azt az álláspontját, hogy a megállapodástervezet alternatívái között lehet a brexit elmaradása is.

A múlt héten, amikor először tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a tervezet részleteiről, kijelentette, hogy a dokumentum elfogadásával szemben csak két egyéb választási lehetőség létezik: a megállapodás nélküli kilépés, vagy az, hogy az Egyesült Királyság ki sem lép az EU-ból.

Az 585 oldalas dokumentummal rendkívül elégedetlen a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas brexit-tábora is, olyannyira, hogy e frakciócsoport több képviselője kezdeményezte a kormányfő elleni bizalmatlansági szavazás kiírását.

A tory brexit-tábor részéről a leghevesebb támadások a megállapodástervezet azon elemét érik, amelynek alapján szükség esetén egységes vámügyi szabályozás lépne életbe az Európai Unió és az Egyesült Királyság között. Ez tartalékmegoldásként szerepel a tervezetben az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülésére, arra az esetre, ha a Brexit jövő márciusra várható dátuma után előirányzott, várhatóan 2020 decemberének végéig tartó átmeneti időszak lejártáig nem jönne létre átfogó megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió majdani kétoldalú kereskedelmi kapcsolatrendszeréről.

A bírálók egyik fő kifogása az, hogy e megoldás végdátum nélkül lépne életbe.

A tory brexit-tábor értelmezése szerint ennek alapján az EU megvétózhatná, ha London e szabályozási rendszerből saját döntése alapján ki akarna lépni.

A miniszterelnök elleni bizalmatlansági szavazás kiírásához az kell, hogy ezt a konzervatív frakció legalább 15 százaléka - a jelenlegi létszám alapján 48 képviselő - kezdeményezze. A jelek szerint azonban ez még szerdán sem volt meg, és a brit sajtó most már egyöntetűen a kezdeményezés kudarcáról ír.

A kormányfő eltávolítására tett kísérlet ugyanakkor jót tett Theresa May támogatottságának.

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című konzervatív napilap megbízásából elvégzett, szerdán ismertetett gyorsfelmérésében kimutatta, hogy a brit választók 46 százaléka szeretné, ha Theresa May hivatalában maradna, és 34 százalék látná szívesebben távozását.

Az arányok egy hét alatt teljesen átfordultak: a múlt heti hasonló YouGov-felmérés résztvevőnek 47 százaléka szerette volna Theresa May távozását, és 33 százalékuk támogatta hivatalban maradását.

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×