belföld

Hogyan lett Hagyó Miklós az MSZP egyik legbefolyásosabb embere?

2010. február 1., hétfő 14:26     InfoRádió
A fővárosi MSZP legbefolyásosabb embere - így jellemezték sokan az egykori főpolgármester-helyettest, Hagyó Miklóst. A szocialista politikus karrierje meredeken ívelt felfelé, és rövid idő alatt komoly támogatói kört épített ki, amellyel megkerülhetetlen tényező lett a szocialista pártvezetésben.
 

1

Hagyó Miklós 2002 óta országgyűlési képviselő, jóllehet, a 2006-os választásokig a nevét sem lehetett hallani. Nyolc évvel ezelőtt az MSZP országos listájáról, 2006-ban a budapesti listáról került be az országgyűlésbe, igaz, négy évvel ezelőtt a XII. kerületben is indult egyéni képviselőjelöltként, akkor viszont alulmaradt Pokorni Zoltánnal szemben.

A Magyar Narancs néhány éve megpróbálta feltérképezni Hagyó Miklós üzleti és politikai kapcsolatait. A hetilap azt írta, hogy a konzervatív családból származó politikus az élelmiszeriparban szerezte az első millióit, és az üzleti szférában dolgozott 2002-ig, igaz, az MSZP-be már 1998-ban belépett. Állítólag nagy hatással volt rá Horn Gyula.

Tudatosan építette a karrierjét. A párton belül karitatív tagozatot alapított, tagozatvezetőként ugyanis rögtön bekerült az országos választmányba. XII. kerületi lakosként a kerületi szervezetben kezdett politizálni.

Igyekezett mindig háttérben maradni, és így felhívni magára a döntéshozók figyelmét. Komoly támogatói kört épített ki a fővárosban. A politikus erejét mutatja, hogy a 2006-os önkormányzati választások után nem Hunvald György, hanem a Hagyó Miklós támogatójának számító Steiner Pál kaphatta meg a szocialista frakció vezetését.

Az is beszédes, hogy a győztes főpolgármester, Demszky Gábor nem a szocialista nagyágyút, Molnár Gyulát választotta helyettesének, hanem Hagyó Miklóst. A XI. kerületi polgármester ráadásul a párt budapesti elnöki pozícióját is elvesztette.

Utódja az a Burány Sándor lett, aki a Magyar Narancs szerint Hagyó Miklós támogatója volt. A sors fintora, és a változásokat is jól mutatja, hogy most ugyanez a Burány Sándor szólította fel Hagyó Miklóst lemondásra.

Főpolgármester-helyettesként Hagyó Miklós felügyelhette Budapest üzemeltetését, a BKV-t, az uniós fejlesztéseket, a vagyon- és környezetgazdálkodást, a sportot és a közép-magyarországi regionális feladatokat.

Politikai felelőssége azután vetődött fel, hogy ő nevezte ki a BKV vezérigazgatójának Antal Attilát, és az ő mandátuma alatt köttettek azok a BKV-s tanácsadói szerződések, amelyek mögött a gyanú szerint nem volt tényleges munkavégzés, és azok a megbízási szerződések is, amelyek alapján milliós végkielégítéseket kaptak egyes alkalmazottak.

Ráadásul az ő sajtóreferense volt Horváth Éva is, aki hivatalosan a BKV alkalmazásában állt, holott a közlekedési cégnél nem dolgozott. Hagyó Miklós tavaly augusztus 31-én mondott le a BKV felügyeletéről: főként a kétes szerződések miatt. De állítólag az is közrejátszott a döntésében, hogy rossz kapcsolatot ápolt a BKV új vezérigazgatójával, Kocsis Istvánnal.

Ez a konfliktus további összetűzésekhez is vezetett a párton belül. Hagyó Miklós lemondatására már régóta készülhet a szocialista pártvezetés, a fővárosban ugyanis egyedül a XII. kerületben nem indult meg az óriásplakát-kampány. Pont ott, ahol egyéni képviselőnek jelölte őt korábban a fővárosi MSZP.

Hagyó Miklós körül akkor került igazán kényelmetlen helyzetbe, amikor az atv.hu azt írta, Antal Attila, a BKV egykori vezérigazgatója, és volt helyettese Balogh Zsolt is terhelő vallomást tett rá a rendőrségen. Erre a szocialista politikus azt mondta, hogy az idő és az igazság jóbarátok, ő mindkettővel szembe tud nézni.

Hagyó Miklós honlapja fejlesztés alatt áll, de így is olvasható rajta az idézet John F. Kennedy egykori amerikai elnöktől: "A demokrácia ereje polgárainak fizikai és szellemi fittségében, erkölcsi egészségében van."
Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Műszaki Értékesítő (Adecco Kft.)
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
HR Associate (Reed Recruitment)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz