belföld

Török Gábor: A szocialisták érdeke az intenzív kampány

2010. január 22., péntek 12:20     InfoRádió
A Vision Politics igazgatója szerint leginkább a szocialista pártnak áll érdekében, hogy a választásokig intenzív kampányt folytasson. Török Gábor politológus az InfoRádiónak elmondta: a bizonytalanok és a szavazni nem akarók megszólításáról fog szólni a kampány, amely az államfő nem titkolt céljának megfelelően a lehető legrövidebb lesz.
 

1

Sólyom László nem titkolt célja volt, hogy a választási kampány minél rövidebb legyen, az új kormány pedig minél hamarabb felállhasson - mutatott rá Török Gábor az InfoRádióban. Az államfő éppen ezért a lehető leghamarabbra írta ki a választásokat, amelynek első fordulója április 11-én lesz.

A Vision Politics igazgatója szerint az új kabinet leghamarabb május végén, reálisan június elején alakulhat meg, így a kormányalakítás még a nyár előtt megtörténik. Addig azonban még előttünk van egy két és fél hónapos kampány.

Az intenzív kampányban azok érdekeltek, amelyek jelenleg alacsonyabb támogatottsággal rendelkeznek, azaz elsősorban az MSZP. A Fidesz számára éppen az ellenkezője hozhat sikert, ezzel is magyarázható, hogy a párt a négy évvel ezelőtti igen intenzív kampánnyal szemben most nagyon visszafogott, elnöke és listavezetője, Orbán Viktor most félgőzzel sem politizál a nyilvánosság előtt, és másod vagy harmad vonalbeli politikusok szerepelnek a hírekben.

A szavazási hajlandóság soha nem volt még ilyen alacsony, 50 százalék alatti - mutatott rá Török Gábor, hozzátéve: ez azoknak a pártoknak kedvezhet, amelyeket elkötelezett szavazók támogatnak, azaz elsősorban a Jobbiknak, de a Fidesznek is.

A szocialisták azonban éppen a mozgósításban érdekeltek, így az ő kampányuk várhatóan erről szól majd.
Hanganyag: Nagy Tamás



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Mérnök munkatárs (KÜRT Zrt.)
Értékesítő (Budapesti cég)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz