eur:
393.52
usd:
364.47
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Vádemelés: gyereket kínzott a rabló

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki társaival betört egy tatai házba, és megkínzott egy gyereket, hogy a szülőket rávegye értékeik átadására - közölte a szervezet.

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint az elkövető négy társával 2017 márciusában éjjel két órakor a garázst felfeszítve jutott be az ingatlanba. A símaszkot viselő férfiak a hálószobában egy férfit, egy nőt és két gyermeket gyorskötözővel megkötöztek.

Az egyik rabló a férfit ököllel többször megütötte, majd az egyik gyermek ujját késsel szurkálta, ezzel akarta rávenni a szülőket arra, árulják el, hol tartják értékeiket. Miután az elkövetők az áldozatokat egy alagsori szobába zárták, a házból készpénzt és nagy értékű órákat tulajdonítottak el; a kár meghaladta a hét és fél millió forintot.

A főügyészség az elkövető ellen egyebek mellett jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt nyújtott be vádiratot. A férfi társaival szembeni vádemelésre az ügyészségi közleményben nem tértek ki.

Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság 10 év fegyházbüntetésre, valamint ugyanennyi időre a közügyektől való eltiltása ítélje, továbbá kötelezze a mintegy tíz és fél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×