belföld

Nemzeti emléknapot kezdeményez Lomnici Zoltán

2009. november 22., vasárnap 12:33     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Nemzeti emléknapot kezdeményez az emberi méltóság védelmében a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Lomnici Zoltán emlékeztetett: kedden tette közzé felhívását, és két nap alatt a történelmi egyházak, valamint a parlamenti pártok is elkötelezték magukat az emberi méltóság védelme és a történelmi sérelmek kölcsönös tisztelete mellett.
 

1

Hangsúlyozta: november 19-ét javasolja a nemzeti emléknapnak, amikor az utolsó parlamenti párt, az SZDSZ is csatlakozott a kezdeményezéshez. Lomnici Zoltán kiemelte: a felhívás szerint mindenkinek egyforma az emberi méltósága, függetlenül attól, hogy magyarnak, zsidónak vagy romának született, vagy hogy milyen a vallása; az emléknapon pedig közösen lehetne emlékezni azokra is, akik a holokauszt, a málenkij robot, az 1956-os megtorlás vagy a recski emberi jogi jogsértések miatt lettek a magyar nép mártírjai.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Logisztikai koordinátor (CEMELOG-BRS Kft.)
Menedzser - Tréder (TTINTERCONSULT Kft.)
Területi Képviselő (Adecco Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz