belföld

Vlagyimir Putyinhoz készül Orbán Viktor

2009. november 20., péntek 6:09     InfoRádió / Magyar Nemzet
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Orbán Viktor lesz a vendége az Egységes Oroszország párt szombati szentpétervári kongresszusának, és a Fidesz elnöke találkozik az orosz párt elnökével, Vlagyimir Putyin kormányfővel - értesült a Magyar Nemzet.
 

1

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője az InfoRádióhoz is eljuttatott közleményében megerősítette, hogy Orbán Viktor szombaton részt vesz az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusán.

A Fidesz elnökét Borisz Grizlov, az orosz parlament (Állami Duma) elnöke, az Egységes Oroszország párt legfelsőbb tanácsának elnöke hívta meg a kongresszusra, amelyen részt vesz több nagy európai néppárt delegációja is.

Orbán Viktor hétfőn Budapesten találkozott Alekszandr Babakovval, az Állami Duma alelnökével, és a kongresszus ideje alatt is lehetőség adódik majd megbeszélésekre, ezek pontos menetrendje azonban majd a helyszínen dől el.

A Magyar Nemzet szerint a meghívás ténye "egyértelműen arról árulkodik, hogy Moszkva pragmatikusan előre tekint, s nem számol az MSZP jó szereplésével". Az újság így folytatja: "erről árulkodott már, hogy nemrégiben az orosz fél lemondta a kormányközi vegyes bizottság soros budapesti ülését. Oroszország a választások után is szeretné megőrizni a jó viszonyt Budapesttel, derül ki Alekszandr Tolkacs nagykövet lapunknak adott interjújából is".

A nagykövet az interjúban azt mondta: "a szélsőséges fasiszta erők kivételével kész vagyok találkozni minden magyar párt vezetőjével... Nekem nincsenek politikai előítéleteim".

A Mol-lal kapcsolatos kérdésre Tolkacs válasza: "...ha a magyar állam olyan gazdag, vásárolja vissza a privatizált részét, s minden meg van oldva... Nem értem, miért démonizálják az orosz tőkét. Magyarországnak e tekintetben semmiféle negatív tapasztalata nincs. Mi akkor a probléma? ... Nézzük akkor a Malévot! Tisztán üzleti kérdésről van szól. A légitársaságok válságban vannak, s összeolvadnak. Mi köze ennek a kétoldalú kapcsolatokhoz?"

A magyar külpolitikáról azt mondta a Magyar Nemzetnek az orosz nagykövet: "úgy gondolom, hogy Magyarországnak nem lengyel, román vagy szerb, hanem magyar külpolitikára van szüksége. Megvannak a saját nemzeti érdekei, a szövetségi kötelezettségei, s ezektől vezérelve kell kialakítania a politikáját".



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Mainframe szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
Kompenzációs Munkatárs (Karrier Hungária Kft.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz