belföld

"Döbbenetes a gyermekétkeztetés helyzete Magyarországon"

2009. szeptember 29., kedd 19:08     InfoRádió / MTI
Az InfoRádió úgy tudja, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet legfrissebb felmérése szerint döbbenetes a gyermekétkeztetés helyzete Magyarországon. Az óvodások általában nem kapják meg a szükséges gyümölcsöt és zöldséget, az ételek sótartalma ugyanakkor a javasoltnak nyolcszorosa.
 

1

 A költségvetés tervezetében az intézményi gyermekétkeztetésre jövőre harmadannyi jut az ideihez képest, pedig már most is nagyon rossz az élelmezési helyzet. Koltai Tünde, a Nemzeti Egészségügyi Tanács alelnöke a testület ülése után az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet legfrissebb felmérésére hivatkozva kijelentette: kritikán aluli Magyarországon a gyermekétkeztetés.

"A gyerekek minden ajánlással ellentétben nem kapják meg naponta a szükséges friss zöldséget, és gyümölcsöt. De ami még ennél is súlyosabb az az, hogy a napi sóterhelése a gyerekeknek napi háromszorosa, olykor nyolcszorosa a szükségesnek" - mondta Koltai Tünde.

Márpedig a gyermekkori helytelen táplálkozásnak is súlyos következményei vannak - hangsúlyozta az InfoRádiónak Szamosi Tamás, a Semmelweis Egyetem orvosprofesszora.

"Ha ez a gyerek nem kap ellátást, mert nem veszik észre, vagy csak egy kicsit kövérnek találják, akkor a gyerek bekerül egy olyan ördögi körbe 10-15 év múlva, hogy még egy pici túlsúlyt vesz fel, még nehezebben mozog, és az így megy tovább, akkor az ördögi körnek a következményeként ebből a gyermekből egy nagyon beteg felnőtt lesz 18-20 évesen. De mindez gyerekkorban megelőzhető."

Gyuricza Ákos dietetikus szerint egységes menzatörvényre lenne szükség, és arra, hogy dietetikai felügyelet alakuljon az ÁNTSZ-en belül, és azt is fontosnak tartja, hogy a diákétkeztetés kiemelt fontosságú terület legyen.

"A gyermek- és diákétkeztetés körében öt százalékosra kellene csökkenteni az ÁFÁ-t, tehát kiemelt területként kell kezelni" - mondta.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács arra kérte az egészségügyi tárcavezetőt, hogy vezessen be a minisztériumban egy példaértékű közétkeztetési rendszert.




 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.23. 19:00
2012.02.23. 19:00
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Derivatív kereskedő (GHF Kereskedelmi Kft. )
Irodai alkalmazott (Szekér Csárda Kft.)
Logisztikai koordinátor (Humánia HRS Group Zrt.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz