belföld

Mikor lesz végre rend a Nyugati téri aluljáróban?

2009. szeptember 22., kedd 9:40     InfoRádió
Addig nem lesz rend a Nyugati téri aluljáróban, amíg az áldatlan állapotot okozó kereskedelmi egységek ugyanúgy működhetnek, mint eddig - mondták szakértők az InfoRádiónak az után, hogy a múlt hét végén két civil szervezet aktivistái kitakarították a Budapest egyik szégyenfoltjának számító helyet.
 

1

Múlt pénteken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány aktivistái seprűt és szivacsot adtak mindenkinek a kezébe, aki hajlandó volt velük együtt takarítani a Nyugati téri aluljáróban. A civil szervezetek vezetői azt remélik, hogy ezután a tulajdonosok - a fővárosi és a VI. kerületi önkormányzat, valamint a MÁV - már rendet tudnak tartani a Budapest egyik szégyenfoltjának számító területen.

Bojár Iván András városképvédelmi tanácsnok pesszimistább ebben a kérdésben, szerinte a kerület eddig sem tartotta rendben az aluljárót, a MÁV pedig hozzájárult a kis üzletek nyitásához, és ezzel az áldatlan állapot elharapózásához.

A Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke úgy véli: a Nyugati téri aluljáró akkor lesz tiszta és biztonságos hely, ha a tulajdonosok minden ott árusító céggel felbontják a bérleti szerződést, és csak az igényes kereskedőknek adnak ki engedélyt.

Hasonló véleményen van Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke is, aki néhány alapcikk árusításán kívül minden kereskedelmi tevékenységet megtiltana a területen.

Bojár Iván András az InfoRádiónak elmondta:, hogy a városvezetés is szembesült már a problémával, ezért a fővárosi önkormányzat 30 aluljáró rendbe hozását és bekamerázását tervezi jövő őszig az illegális kereskedelem és a prostitúció megszüntetése érdekében.

Az InfoRádió megkereste a MÁV-ot is, a terület egyik tulajdonosát. Kovács Viktor ingatlanüzemeltetési csoportvezető elmondta: arra készülnek, hogy együttműködési megállapodást írnak alá a Máltai Szeretetszolgálattal és a fővárosi önkormányzattal az aluljáró rendbetételéről.

Ráday Mihály városvédő szerint egy turisták által látogatott aluljáróban művészeti alkotásoknak is helyük lenne, ám Budapesten a graffitisek miatt erre sincs lehetőség.
Herczeg Zsolt és Hegedűs Zsuzsa
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.05. 17.00
2012.02.05. 17.00
Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
.NET Team Lead (Randstad Hungary Kft.)
Főkönyvelő (Biotech Hungary KFT)
PR account manager (Kommunikációs ügynökség)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz