belföld

Németh: Fico felmosta Bajnaival a padlót

2009. szeptember 10., csütörtök 19:40     InfoRádió / MTI
A Fidesz szerint egyértelműen kudarc volt Magyarország számára Bajnai Gordon kormányfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök szécsényi találkozója. A párt országgyűlési képviselője úgy véli: Magyarország nem kapott érdemi választ Sólyom László köztársasági elnök meghiúsult révkomáromi látogatása és a szlovák nyelvtörvény ügyében sem. Hozzátette: Bajnai Gordonnak nem kellett volna aláírnia Szlovákiával nyilatkozatot.
 

1

Kudarcnak nevezte a magyar és a szlovák miniszterelnök szécsényi találkozóját az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten. Németh Zsolt szerint Robert Fico "felmosta a padlót" Bajnai Gordonnal

"Ez a találkozó mindenféleképpen kudarcnak minősíthető" - jelentette ki.

A politikus azért tartja kudarcnak a megbeszélést, mert a miniszterelnökök által elfogadott dokumentumban nem szerepel Szlovákia bocsánatkérése Sólyom László államfő "kitiltásáért", valamint az sem, hogy Magyarország a további együttműködés feltételének tekinti a szlovák államnyelvtörvény módosítását.

A Fidesz a szöveget elemezni fogja, és pénteken fejti ki álláspontját részletesen a sajtó előtt - közölte az ellenzéki politikus.
Hanganyag: Gál Ildikó



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Sales Executive (VAT Systems Kft.)
Sales Executive (EICCRP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz