belföld

Tizenegy pontos nyilatkozatot fogadtak el a magyar-szlovák csúcson

2009. szeptember 10., csütörtök 17:52     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Tizenegy pontos közös nyilatkozatot fogadott el a magyar és a szlovák kormányfő csütörtökön Szécsényben, a Forgách-kastélyban tartott találkozón. Bajnai Gordon a Robert Ficóval közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a 11 pontos nyilatkozat része, hogy mindkét fél elfogadja az EBESZ kisebbségi főbiztosának ajánlásait a szlovák nyelvtörvény módosítására vonatkozóan.
 

1

A két ország intenzív, gyors folyamatot indít annak érdekében, hogy a vitás kérdéseket a főbiztos ajánlásai alapján rendezze a kétoldalú vegyesbizottság keretein belül - közölte a magyar kormányfő, akinek a tájékoztatása szerint - bár érdemben eltérő jogértelmezésük van Sólyom László Révkomáromba tervezett látgatásáról - mindketten sajnálatosnak tartják azt, ami a magyar államfővel történt.

Szakértői egyeztetés lesz az ilyen látogatások normáiról, hogy a jövőben ne történhessen ilyen - közölte. Augusztus 21-én a szlovák hatóságok nem engedték Szlovákia területére a magyar köztársaság elnökét.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: nem szűntek meg mindenben a véleménykülönbségek, de a találkozó lehetőséget ad arra, hogy közös akarattal, fegyelmezetten, lépésről-lépésre megpróbálják rendezni a két ország viszonyát.

A kormányfő hangsúlyozta: mindkét kormányon számon kérhető a 11 pontos nyilatkozat, amelyet szlovák kollégájával fogadott el.

Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón kijelentette: nem szeretne úgy tenni, mintha minden probléma megoldódott volna a találkozón, hiszen továbbra is vannak véleménykülönbségek. Ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon szívós munkával, világos elvek mellett meg lehet változtatni a kialakult helyzetet.

A nyilvánosság garancia lehet arra, hogy a két ország meg is valósítja a 11 pontos megállapodást - mondta a miniszterelnök.

Robert Fico hasznosnak és sikeresnek nevezte Bajnai Gordonnal tartott egyeztetését. A szlovák kormányfő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: teljes mértékben magukénak vallják és teljesíteni fogják azt, ami a közös nyilatkozatban van.

Bejelentette, hogy meghívta Szlovákiába a magyar miniszterelnököt, aki "bármikor, bármelyik városba ellátogathat". Javaslata szerint azonban Révkomáromban lehetne a találkozójuk, ahol a terveik szerint felállítják Cirill és Metód szobrát.

Robert Fico folyamatos egyeztetést, és párbeszédet javasolt Bajnai Gordonnak, és kezdeményezte, hogy a szlovák közszolgálati televízióban is folytassanak nyílt párbeszédet.

Fico: megfelelő a magyar kisebbség helyzete

Ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szlovákiai magyar képviselők egy nappal a kormányfői megbeszélés után, a szlovák törvényhozás napján részt vesznek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén.

Robert Fico szerint a Szlovákiában élő kisebbségek - köztük a magyar kisebbség - helyzete megfelel az európai normáknak.

Kisebbségi iskolák százai működnek Szlovákiában, a kisebbségek kulturális és politikai téren is támogatást kapnak - mondta a szlovák kormányfő, aki hazugságnak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint a szlovák nyelvtörvény korlátozza a magyar kisebbség nyelvhasználatát.

Továbbra is szabadon használhatja anyanyelvét minden szlovákiai magyar - jelentette ki Robert Fico.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Üzletvezető (Budapesti cég)
Sales Manager (Eurocenter Hungary Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz