belföld

Bajnai Gordon: Meg kell próbálni együttműködni a szlovák kormányzattal

2009. szeptember 3., csütörtök 10:28     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Konkrét javaslatokat tesz majd Robert Fico szlovák kormányfőnek a helyzet javítására a szeptember 10-ei találkozón a magyar miniszterelnök. Bajnai Gordon azt mondta: meg kell próbálni együttműködni a szlovák kormányzattal, hogy egyik országban se a szélsőségesek diktálják a politikát, mert mindkét állam nyerhetne azon, ha normalizálódnának a kapcsolatok.
 

1

 A kormányfő úgy vélte: Magyarországnak soha nem szabad lemondania arról, hogy megpróbáljon pozitív kezdeményezéseket tenni. Mint mondta, lesznek ilyen javaslatai a találkozón is, de konkrétumokat nem árult el. Álláspontja szerint a magyar kisebbséget hátrányosan érintő lépéseket a szlovák szavazatszerző törekvések és a gazdasági bajok motiválják, és céljuk, hogy eltakarják a valós problémákat.

A külügyminiszter tegnap arról beszélt, hogy az utóbbi időszak fontos problémái mellett a két ország más ügyeinek megtárgyalására is lehetőséget lát a jövő heti magyar-szlovák kormányfői találkozón.
Balázs Péter az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy a tavalyi dunaszerdahelyi mérkőzés miatt kialakult feszültség után elindult egy jó szándékú közeledés a két ország között, de mégsem sikerült új fejezetet nyitni a kapcsolatokban.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Kompenzációs Munkatárs (Karrier Hungária Kft.)
Financial Controller (Arthur Hunt Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz