belföld

Balázs Péter: Magyarországot és Szlovákiát ne két kocsmai verekedőnek tartsák!

2009. szeptember 2., szerda 20:26     InfoRádió
A magyar külügyminiszter szerint Sólyom László köztársasági elnök bölcsen döntött, amikor nem ment át a határon Révkomáromba a Szent István szobor avatóünnepségére. Balázs Péter az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: az államfő így áldozatnak tűnt, és ezzel szolidaritást váltott ki sokakból.
 

1

Szeptember 10-én lesz Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő találkozója a magyar-szlovák határ közelében. Az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar külügyminiszter hangsúlyozta: a találkozón az utóbbi időben jelentkező súlyos problémák és a két ország egyéb ügyei is a tárgyalóasztalra kerülnek.

Balázs Péter a magyar-szlovák feszültségről elmondta: a dunaszerdahelyi meccs után volt egy jó szándékú közeledés a két ország között, és akkor még úgy tűnt, új fejezetet lehet nyitni a kapcsolatokban.

Ez azonban nem sikerült. Nem sokkal a botrányos mérkőzés után a szlovák parlamentben az állítólagos magyar veszélyről tartottak ülést, ezután jött a nyelvtörvény elfogadása, majd Sólyom László "szégyenletes" feltartóztatása a határon augusztus 21-én.

A Sólyom-incidens egyszeri eset, amelynek soha többé nem szabad előfordulnia - hangoztatta Magyarország korábbi uniós biztosa, aki szerint ezt semmilyen ürüggyel nem lehetett volna megtenni. Úgy vélte: Szlovákia a lehető legrosszabb megoldást választotta azzal, hogy egy "sebtében összetákolt jegyzékben" tiltotta meg a magyar államfő belépését szlovák területre.

Arról, hogy az unió miért nem reagált gyorsabban és keményebben az incidensre és a nyelvtörvény elfogadására a magyar külügyek vezetője azt mondta: az Európai Unióban nyáron hosszú szünet van, gyakorlatilag nem is működik ilyenkor, ez indokolta a lassabb reagálást.

Balázs Péter hozzátette: a kormány tájékoztatta az uniós Miniszteri Tanács soros svéd elnökét a helyzetről, és az unió Bizottságához is fordultak már. Az uniónak az ilyen incidensekre nincsen szabálya, mivel senki nem gondolta volna, hogy egy tagállam nem engedi be területére a másik, szomszédos tagállam államfőjét - fogalmazott a külügyminiszter.

Sok mindent lehetett volna tenni rögtön az incidens után, de azok elhamarkodott, meggondolatlan lépések lettek volna - vélte Balázs Péter, aki hozzátette: Magyarország és Szlovákia két kocsmai verekedőnek tűnt volna fel a nemzetközi színtéren.

Magunk mellé kell állítani a nemzetközi közvéleményt, ezért nem lehet pofonra pofonnal válaszolni. Sólyom László bölcsen nem erőltette a határátlépést, pedig megtehette volna, hogy kierőszakolja a konfliktust. Így azonban az áldozat szerepében tűnt fel, és szimpátiát keltett sok országban - mondta Balázs Péter.

Lehet védeni az államnyelvet, de nem így

A szeptember 1-jével hatályba lépett szlovák államnyelvtörvényről a külügyek vezetője elmondta: többek között az a baj vele, hogy a kisebbséggel szemben akarja védelmezni a többség nyelvét. Az államnyelv védelme minden országnak szíve joga, de nem a kisebbséggel, hanem külső, fenyegető hatásokkal szemben kell védeni - hangsúlyozta a külügyminiszter, aki szerint ez a törvény a civil élet olyan szféráiba is belenyúl, amelyeket nem lehet nyelvi kérdéseknek tekinteni.

Balázs Péter szerint az is problémát jelent, hogy szokatlanul széles skálán mozognak a szankciók, és hiányzik a pontos iránymutatás a szabálysértési tételhez.

A magyar kormány célja, hogy az EBESZ ajánlása szerint Szlovákia egészítse ki az államnyelvtörvényt a kisebbségi nyelv védelméről szóló passzussal, hogy a szlovák és a kisebbségi nyelvek életszerű használata biztosítva legyen - hangoztatta a külügyminiszter.
Hanganyag: Mong Attila



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
J2EE developer (MSCI Kft.)
Üzletvezető (Budapesti cég)
Sales Manager (Eurocenter Hungary Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz