belföld

Orbán Viktor felkészült a mély és erős változásra

2009. szeptember 2., szerda 12:26     InfoRádió
A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi gazdaságpolitika az összeomlás felé vezeti az országot. Orbán Viktor szerint Magyarországot csak a Nemzetközi Valutaalap pénze tartja életben.
 

1

A Fidesz elnöke az országot járva úgy látja, az emberek már eldöntötték, hogy nem szabad folytatni a jelenlegi kormányzati politikát. Orbán Viktor a saját honlapján szerdán megjelent videóriportban úgy fogalmazott: ebben az országban a pártján kívül nem tud más változást elérni. Azt mondta, a vélemény abban oszlik meg, hogy milyen mély változást képesek elérni.

"Az ősz nem izgalmas lesz, hanem - ahogy Cseh Tamás mondta a szocializmusról -, "túléltük már, de igénybe vett". Tehát ez nehéz ősz lesz. A kormány nyilván folytatni fogja elhibázott politikáját, ami az országot ide juttatta. Mi próbáljuk a kezeit lefogni, ha lehet, és a kártétel mértékét csökkenteni, de hát az ország csődben van gyakorlatilag. Lényegében, ha a Nemzetközi Valutaalaptól nem érkezne rendszeresen a pénz, akkor az ország nem tudna megállni a saját lábán" - vélekedett.

Az ellenzéki politikus közölte: amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, akkor az az összeomlás felé viszi az országot, miközben tovább emelkedik a munkanélküliek száma.

Orbán Viktor hangsúlyozta, le kellene rövidíteni ezt a kormányzati ciklust, hogy Magyarország minél kevesebb időt veszítsen el a változásig. A Fidesz elnöke szerint már csak az a kérdés, hogy az emberek a jövő év elejétől támogatnak-e egy mély és erős változást. Hozzátette: ő a nyáron már felkészült erre.
Németh Zoltán



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Vezető rendszerszervező (TESK Tanácsadó Kft.)
Area Sales Manager (Karrier Hungária Kft.)
Szoftverfejlesztő (C++) (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz