eur:
393.77
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megölték a milliárdost, de sok a rejtély

Gyilkosság áldozata lett Barry Sherman kanadai milliárdos és a felesége, Honey - közölte pénteken a torontói rendőrség, de egyelőre senki ellen nem emeltek vádat az ügyben.

Susan Gomes rendőrtiszt közölte, hogy a nyomozók hatheti vizsgálat után jutottak erre a következtetésre.

A 75 éves Barry Shermant és 70 éves feleségét december 15-én holtan találta torontói otthonukban egy ingatlanügynök. Mindketten a medencéjük szélén lévő korláton voltak felakasztva.

A rendőrség akkori közleménye szerint nem találtak a házban erőszakos behatolásra utaló nyomokat, az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat pedig megállapította, hogy mindketten fojtás következtében haltak meg. A rendőrség akkor senkit sem gyanúsított. A hatóságok arra kérték a polgárokat, hogy lépjenek velük kapcsolatba, amennyiben bármit is tudnak az esetről.

Shermanék rejtélyes halála első számú hír volt a kanadai sajtóban. Több lap olyan rendőrségi feltételezésről írt, hogy Barry Sherman meggyilkolta a feleségét, majd felakasztotta magát. A négy gyerekük azonban közleményben bírálta az effajta találgatásokat, és felelőtlenségnek nevezte azt, hogy a rendőrség berkeiből olyan feltevések szivárogtak ki, amelyekben sem a családtagok, sem a barátok és a kollégák sem hisznek. Alapos, hatékony és objektív nyomozásra szólították fel a rendőrséget.

Sherman 1974-ben alapította az Apotex gyógyszergyártó céget, amely jelenleg a világ hetedik legnagyobb, generikus gyógyszereket gyártó vállalata, és egyben a legnagyobb kanadai tulajdonú gyógyszeripari cég, amely évenként kétmilliárd kanadai dollárt (több mint 400 milliárd forint) meghaladó összegben értékesíti termékeit. Berry Sherman öt éve, hetvenévesen mondott le a vállalat vezérigazgatói posztjáról.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×