belföld

Mesterséges megtermékenyítés: öt helyett két próbálkozás, de ingyen

2009. július 2., csütörtök 16:37     InfoRádió
Átláthatatlan a mesterséges megtermékenyítés finanszírozása Magyarországon- mondta az InfoRádiónak az országos tisztifőorvos, a lombikprogramot működtető Nyírő Gyula Kórház egykori főigazgatója. Falus Ferenc lényegében egyetért Somody Imre nagy vihart kavart javaslatával, hogy kevesebb próbálkozást kellene finanszírozni a jelenlegi öt helyett, ám úgy véli: azokban a gyógyszerönrészt is át kellene vállalni a házaspároktól.
 

1

Indokolatlan öt próbálkozást állami kasszából finanszírozni, hiszen ma már két kezelés nagy eséllyel elegendő ahhoz, hogy az orvosok megtalálják azt a módszert, amellyel egy negyven év alatti, megfelelően kivizsgált nő egészséges gyermeket hozhat a világra - mondta az InfoRádiónak Falus Ferenc országos tisztifőorvos.

A szakértő úgy véli, átláthatatlan az IVF-kezelés finanszírozása: jóval igazságosabb lenne - sokkal többen kerülhetnének be a programba -, ha a legszükségesebb esetekben annak teljes költségét magára vállalná az állam, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Egy másik javaslat szerint az OEP-nek utólag, akkot kellene kifizetnie a meddőségi és a gyógyszeres kezelés költségét is, amikor a gyermek megszületett.

A lombikprogramot működtető Nyírő Gyula Kórház egykori főigazgatója elmondta: bár ingyenesnek tekintjük a mesterséges megtermékenyítési folyamatot, az előzetes vizsgálatok sok esetben nem az állami egészségügyi ellátásban történnek, a gyógyszeres kezelés pedig közel 150 ezer forintjába kerül a családoknak.

A kezelési ciklus teljes költségét magára kellene vállalnia a finanszírozónak, a ciklusok számát pedig a világszerte tapasztaltnak megfelelően és a technológia előrehaladtával párhuzamosan csökkenteni kellene - foglalta össze Falus Ferenc.
Hanganyag: Torda Júlia



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Adatrögzítő (Work Force Kft.)
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Kapcsolati munkatárs (Salesjob.hu)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz